Szebeni Műhely, Egri Alkotótelep 2017
Csoportos fotókiállítás a Fészek Galériában
Fotók: Szántó György
A címben említett kiállítás 2018. február 20-án nyílt meg ünnepélyes keretek között, és március 8-ig tekinthető meg a Fészek Klub épületében (1073 Budapest, Kertész u. 36).
Különleges kiállításról van szó, amely egy különleges, mondhatni példa és előzmény nélküli kezdeményezés eredményeként jött létre. Annyira különleges, hogy még csak hasonlóra sem volt eddig példa a hazai fotóművészet történetében.
Igaz, a fotográfusok (fotóriporterek, fotóművészek) eddig is különleges csoportját alkották a magyar, illetve külföldi művészeti (kulturális) életnek. A fotóművészettel foglalkozó huszadik századi esztéták – így például a német Walter Benjamin (A fényképezés rövid története, illetve A művészet a technikai sokszorosíthatóság korszakában című tanulmányaiban) vagy a magyar Hevesy Iván (l. több fotóesztétikai tárgyú kötetét és tanulmányát) – több alkalommal megállapították, hogy a fotográfia a vizuális művészetek viszonylag új ága, „a látni tudó gép és a látni tudó ember” alkotása, és – mint ilyen – alapvetően egyéni, magányos tevékenység eredménye. Más, régebbi művészeti ágakban (festészet, szobrászat, kerámia) sem külföldön, sem Magyarországon nem ismeretlenek, és nem is szokatlanok az ideiglenes művészi csoportosulások vagy akár hosszabb-rövidebb ideig működő művésztelepek. De a fotográfusok között ilyenről eddig nem tudtunk. A fotóst egyébként is magányos kóborlónak, a társadalomban szabadon lebegő kóbor lovagnak szokták tekinteni (akinek kötetlenségét, mobilitását sok röghöz kötöttebb polgártársa irigyli). A Fészek Galériában rendezett kiállítás újszerűsége nem csoportos mivoltában rejlik. Annyi azonban bizonyos, hogy ilyen különleges, csoportos és egyszersmind tematikus alkotótelepről más művészeti ágakban sem igen hallottunk szerte a világban.
A termékeny és virtuóz fotóművész, Szebeni András újszerű és egyben szenzációs elgondolása ezúttal nem saját alkotásaiban mutatkozott meg. Ahhoz, hogy az ötlet megvalósuljon, sok kapcsolat, nagy meggyőzőkészség és szervezőkészség kellett, valamint a szakma művelőinek és fortélyainak elmélyült ismerete. És persze a szponzor, a Hunguest Hotels Zrt. művészetpártoló támogatása. A kölcsönösen elfogadott szabályok szerint ugyanis a kéthetes alkotótelep végeztével a minden egyes fotós által benyújtott négy-négy fotóból fotónként összesen három nagyítás készülhet, amelyekből az 1. számú a szponzort illeti. Így a szponzor – a támogatásért cserébe – apránként tovább bővítheti az első évben létrehozott Hunguest Hotels Fotográfiai Gyűjteményt.
Szebeni már az első alkalommal (2015-ben Szegeden) ütőképes csapatot verbuvált a magyar fotográfusok élgárdájának tagjaiból, és az alkotótelepi csapat erőteljes kiállítással hívta fel magára a figyelmet. Sok egyéni stílusból egységes és összhangzó társadalomkép bontakozott ki, ami a következő két újabb alkotótelepen (Tapolcán 2016-ban és Egerben 2017-ben további árnyalatokkal – és újabb meghívottakkal – bővült, illetve gazdagodott. Az egri alkotótelepen a csapat – immár 15 élvonalbeli fotós – azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy mindenki saját felismerhető stílusában fotózza meg a közösen felderítendő témát, vagyis Eger városát és környékét. Ebből a feltételből több mint érdekes eredmény született: változatos megoldások révén – Szabó Bernadett például okostelefonjával készített rajzos grafikákra emlékeztető képeket, mások, mint Mandur László vagy Fazekas István, a szokatlanul megválasztott látószögben rejlő meglepő hatásokat aknázták ki – egységesnek ható vizuális világ jött létre. Nemcsak azért, mert a főállásukban elsősorban fotóriporterként ismert résztvevők – pl. Bánkuti András, Móricz-Sabján Simon, Fazekas István vagy Szántó György – a munkahelyi vagy üzleti megrendelésre készült, kötelezően színes fotók után nagy kedvvel tértek vissza a fekete-fehér képekhez (a Fészek Galériában kiállított 60 fotónak több mint a fele fekete-fehér!), hanem azért is, mert a sokféle stílusból és ötletből feltűnően egységes összkép, mondhatni látlelet látszik kibontakozni a mai – vidéki – Magyarország egy jól meghatározott részének mindennapjairól. Mintha azt kiáltanák Berzsenyi Dániellel együtt: „Romlásnak indult hajdan erős magyar! / Nem látod, Árpád vére miként fajul? / Nem látod a bosszús egeknek / Ostorait nyomorúlt hazádon?” (A magyarokhoz, 1810)
Szebeni András, Sóvári Zsuzsa, Mandur László, Fáber András
Eger, a hajdan híres végvár, amely egykor hősiesen ellenállt a túlerőben lévő török hadaknak, ma elhagyottan omlik, romlik, bomlik. A városiak meg a falusiak jobbára nyomorognak, ócska gúnyákban téblábolnak omladozó várfalak vagy viskók között, vagy – értelmes, esetleg jobban jövedelmező tevékenység híján – csak úgy ülnek, ténferegnek tétlenül, isszák az olcsó sört, szívják az olcsó cigarettát, fújják a füstöt a tereken vagy a lepusztult sportpályákon. Egy beteg, felbomlófélben lévő, atomizálódó társadalom megannyi válságjelensége.
A stílusok sokfélesége ellenére a kiállítás egységes és egyértelmű képet mutat. Ezt benyomást erősíti, hogy Kincses Károly, a kiállítás kurátora és rendezője a többnyire azonos méretű és azonosan keretezett fotókat nem annyira a fotósok, mint a tematikai rokonság szerint installálta. Így „rímelnek” egymásra például Fejér Gábor és Hossala Tamás ellenpontozó kompozíciós technikával ható képei, illetve a Fazekas István, Dobos Tamás, Hossala Tamás, Kiss-Kuntler Árpád, Szántó György vagy Szabó Bernadett által képviselt piktorialista felfogás: néha az a szemlélő benyomása, mintha az Európai Iskola kiváló képzőművészei (Bálint Endre, Schaár Erzsébet, Vilt Tibor vagy éppen Barcsay Jenő) által képviselt konstruktivista irányzat éledne újjá más témákkal, más közegbe transzponálva. Némelyik fotójuk grafikának is beillene. Aztán felfedezhetjük az idézőjelbe tett zsánert Bácsi Róbert László, Fazekas István, Gaál Zoltán, Németh György vagy Szántó György képein. Ugyanakkor láthatunk utalásokat a makro-fotográfia eszközeire pl. Benkő Sándor vagy Reviczky Zsolt révén, a szokatlan gépállásban rejlő lehetőségek kiaknázására Benkő Sándor, Mandur László vagy Reviczky Zsolt fotóin, és felfedezhető az irónia, a humor is Fejér Gábor, Gaál Zoltán vagy Móricz-Sabján Simon jóvoltából, aki még a szürrealista képzőművészeti irányzatot is megidézi furcsán lebegő, a gravitációval dacoló alakjai révén.
A kiállítás megnyitóján
A fotók, ha mondhatjuk így, az ábrázolt szegényes és pusztuló világ ellenére erőteljes vizuális benyomást keltenek: kimondottan szépek. Erős ellenpont feszül egyfelől a fotográfiákon látható környezet és emberi alakok kevéssé vonzó volta, másfelől a látvány szépsége között. Charles Baudelaire 19. századi francia költőre szabadon utalva úgy is mondhatjuk: a képek, amelyeket látunk, a bomlás virágai.
Szebeni Műhely, Egri Alkotótelep 2017 – Kiállítás a Fészek Galériában
Kurátor, rendező: Kincses Károly
A kiállítás 2018. március 8-ig tekinthető meg a Fészek Klub épületében (1073 Budapest, Kertész u. 36)
