Rédei Ferenc kiállítása a Cultiris Galériában
A szerző felvétele
Kétszázötvenedre kettő-nyolc.
Ezt a címet adta élete második fotókiállításának Rédei Ferenc Balogh Rudolf-díjas, és Pulitzer-emlékdíjas, Aranytollas újságíró, fotográfus. (Az első tavaly ősszel volt a Mai Manó Házban.)
„Fényképezni = kiválasztani, kiválasztani = ítélni, ítélni = ? (szóval) fényképezni tudni kell!”
Ez Darvas Iván gondolata a témában (olvasható a Bajor Gizi Múzeumban). Most már mindenki képes mindenfélével képet előállítani. De más számára is kép-e az így készült kép? Henri Cartier-Bresson, a műfaj legnagyobb mestere bebizonyította, hogy nem az számít, hogy a fényképezőgép lencséje mennyire képes objektíven visszatükrözni a valóságot, hanem az a fontos, hogy a fényképész szeme hogyan látja az adott pillanatot és milyen módon képes azt megfogalmazni.
Így választódnak ki a képek, amelyeket meg kell jegyezni, mert bevésődnek. Rédei Ferenc ilyeneket készített. Az úszóválogatott tagja volt, innen pártolt át a sportfotóhoz. Kivételes tehetségére fel kellett figyelni, mert az emlékezetes sportfotóhoz még sok munkával megszerzett szaktudás is kell.
A pólós vállán mennyi ideig mozdulatlan a labda? A súlyemelő terhét eldobva meddig terpeszt a levegőben? A rekordkísérlet után az autó meddig marad fejen állva? Mindezeket, sok ezer hasonló mással, a másodperc töredékében kellett éles, újságban közölhető képen, analóg géppel, filmen megörökíteni.
A sajtófotónak ez a varázsa. Robert Capa azt mondta, ha nem jó a képed, nem mentél elég közel a témához.
Napilapoknál – a Népszavánál, majd a Népszabadságban, ahol Rédei Ferenc dolgozott –, többek között a politikai életet, a politikusokat örökítette meg. Megközelíthette őket. Megbízói biztosra mentek. Pontos, korrekt, hiteles, információban gazdag képek sora került ki keze alól. Ő készítette 1989. június 27-én a Reuters számára a vasfüggöny átvágásának a legendás pillanatát, amely bejárta a világot, és azóta is Közép- és Nyugat-Európa összetartozását szimbolizálja.
Lehet az eseményekről, emberekről sokféle felvételt készíteni. Olyat keveset tudnak, amely az ember fenségességét, méltóságát felmutatja. Rédei Ferenc képei ilyenek. Felmutatják az üres tárgyalótermi széksorok előtt álló magányát, az özvegy elesettségét és fájdalmát. Képei két dimenzióban is életsorsokat, történeteket mesélnek. Bennük van a volt és az is, ami majd még következik. Pedig azt vallja: „Iparos voltam világéletemben, hiszen napilapnál dolgoztam, rohantam és csak a pillanat megörökítésére koncentráltam. Persze, ez nem egyfajta megélhetési kényszerből alakult így, hanem a habitusomból, abból, amit elsősorban a sportnak köszönhettem. Így, az előre átgondolt, komponált képek helyett maradtak számomra a villanások. Ezekből merítettem, remélve, hogy a külső szemlélők is megtalálják bennük a nem várt helyzetek csodáját és talán továbbgondolják a történetet”.
Azokban az évtizedekben, de még az utánuk következőkben is, amikor még ebben az országban nem létezett felsőfokú sajtófotográfiai oktatás, Rédei Ferenc egy személyben jelentette a sajtófotó mindentudás-egyetemét.
Nagyon sok fiatalt indított útnak, akik ma meghatározóak a magyar sajtófotóban, akikből képszerkesztők, folyóirat-szerkesztők lettek, s ma már műhelyek és iskolák teremtői maguk is. Rédei Ferenc műhelyeket teremtett. Ahogy a képeihez, az emberekhez is hozzáértéssel és szeretettel viszonyult.
Volt szeme észrevenni mások tehetségét és támogatni, segíteni az arra érdemlegeseket. Ezek is kivételes képességek. Mindig a nyilvánosságot szolgálta, alázattal. Képeiből most készült kiállítás másodszor.
Kétszázötvenedre kettő-nyolc. Az idő és a blendenyílás beállításának egyik adata ez az analóg fényképezőgépeken, amelyekkel az itt kiállított képek is készültek.
A kiállítás június 4-ig látogatható a Cultiris Galériában
(Örkény István Könyvesbolt, Budapest, XIII., Szent István krt. 26.)
