Szubjektum

|

Kortárs magyar fotográfiai kiállítás

Szubjektum. Ezt a sok tartalmú fogalmat választották felhívásuk témájául az Budapest FotóFesztivál szervezői.

A Budapest FotóFesztivált első alkalommal szervezték meg, több helyszínre, több kiállítással a hazai és a külföldi mesterekkel. Ennek egyik programja ez a kiállítás, amely a Várkert Bazár Déli Paloták helyiségeiben látható.

A három kurátor (Mucsy Szilvia alapító fesztiváligazgató, Somosi Rita és Szarka Klára) döntött így, mert úgy vélték, hogy a kortárs magyar fotográfiát így sikerül a legjobban, a legkoncentráltabban bemutatni, a portré műfajának legtágabb értelmezésében. A fotó mint művészeti médium születésekor ez a műfaj volt, amely gyökeresen megváltoztatta az emberek önmagukhoz és egymásoz való viszonyát. Ez a folyamat máig tart. Csoportos tárlatot képzeltek el, s nem is a szokott kánon – meghívás – alapján.

Tavaly nyáron hirdették meg a pályázatot, s erre kétszáznál több alkotó jelentkezett nagyon színvonalas anyaggal a huszonévestől és nyolcvanvalahány évesig. A válogatás szempontja az volt, hogy friss alkotások kerüljenek be, a kiírás hatására több mű született.

A falakon százhúsznál több alkotás látható a portréműfaj sokféle stílusában és technikájában. A hagyományos megközelítés mellett láthatunk itt sokfélét: panorámafelvételt, de archaikus technikával megvalósítottakat és videomunkákat is. Az arc árulja el legtöbbet az emberről, arról, hogy mi is van a lelkében legbelül. Nemcsak a portré tárgyáról, hanem a készítőjéről is.

A szerző felvételei

A kiállító művészek: Bakos Flóra, Balla András, Balázs Zsolt, Benkő Imre, Bilak Krisztina, Bíró Dávid, Buda Gábor, Bődey János, Chochol Károly, Czimbal Gyula, Dobos Tamás. Fazekas István, Fuchs Lehel, Gombai Gellért, Gulyás Miklós, Gyulai Szilvia, Gáti György, Götz Krisztina, Hamarits Zsolt, Hegedüs 2. László, Herendi Péter, Horváth M. Judit, Horváth Péter, Hupján Attila, Kaulics Viola, Kiss Emese, Kokavecz Boglárka. Kolozsi Bea, Lázár Alexandra Emese, London Katalin, Luzsicza Fanni, Maráczi Krisztián, Mészáros László, Móricz-Sabján Simon, Nemcsik Dávid, Pataki Zsolt, Pillo Ákos, Pálházi Petra, Rédling Hanna, S. Faragó Gyöngyi, Schild Tamás, Sióréti Gábor, Somogyvári Kata, Szathmári Gergely, Urbán Ádám, Vachter János, Varga Tamás, Walton Eszter.

A Szubjektum kortárs magyar fotográfiai kiállítás a Budapesti Tavaszi Fesztivál programsorozatát a fotográfia műfajával színesíti.

A kiállítás a Budapest FotóFesztivál, a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Várkert Bazár együttműködésében valósult meg.

Megtekinthető május 31-ig a Várkert Bazár Déli Paloták II. emeleti termeiben

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

CÍMKÉK: