Omladozó dinógazdaság

|

Jurassic World: Bukott birodalom

A film, ami megszerettette a nagyközönséggel ezeket a prehistorikus állatokat, visszatér a vászonra, ezúttal az új generációknak szánt dinó-franchise második felvonásával. Az őshüllők pedig ordítanak, pusztítanak és ijesztgetnek, miközben gazdáik csak mohón számolják a hasznot.

Néhány dolgot egyszerűen nem lehet megunni és a sör meg a szex mellett ilyenek a dinoszauruszok is. A Jurassic Park-filmeket gyártó Universal Pictures legalábbis igyekszik hinni ebben, az antológia ötödik felvonása a lényeken kívül ugyanis nem sok jóval kecsegtet.

Kezdjük azonban az elejénél. Nagyjából nyolcéves lehettem, amikor szüleim először engedtek vérengző, emberevő dinoszauruszokat nézni. Mint minden a ’90-es években felnövő gyereknek, a Jurassic Park semmihez sem fogható élmény volt. Elemi erőt képviselt, amit csak egy módon lehet jellemezni, a mozi varázsa. Steven Spielberg és csapata technológiai forradalmat robbantottak ki a filmmel, ami többek közt három Oscar-díjat is magáénak tudhat. A film két folytatásának már nem sikerült reprodukálnia a technika és a dráma érzéki szimbiózisát és 2001-ben a filmtrilógia úgy tűnt, nyugovóra is tért.

Mivel azonban egy ekkora szellemi tulajdont és pénzeszsákot nem hagyhatnak csak úgy parlagon heverni, a stúdió 2015-ben a Jurassic Worlddel új életet lehelt a franchise-ba, újramodellezve azt a legfrissebb generációk számára. Tinédzserkorom óta nem volt részem dinófilmes élményben, így úgy döntöttem, gyorsan bepótolom a Jurassic Worldöt, mielőtt elindulnék a folytatás premierjére. Az enyhe kezdeti nosztalgiát leszámítva nem éreztem, hogy a film a gyermekkoromban akkora becsben tartott világba transzportált volna ismét. Pedig megvolt benne minden hozzávaló a klasszikus receptkönyvből. Az egzotikus sziget, a bajbajutott gyerekek, a tehetetlen és sorban elhulló felnőttek, kapzsi gonoszok és persze a csúcstechnológiával megformált dinóhadak. A lényeg, a filmes varázs azonban elmaradt. Mindezek ellenére a 2015-ös Jurassic Worldnek sikerült felülmúlnia elvárásaimat. Igaz, nem bővítette ki semmivel a filmes kánont, azonban épp, mint a Star Wars: Az ébredő erő, fogyasztható falat volt a legújabb generáció számára, egy nagyon jól ismert történet egyszerű átdolgozása. A gyerekek túlélték, a gonoszok meghaltak, a park összeomlott, a dinók elszabadultak, hőseink pedig összejöttek. Happy end.

Sajnos azonban ez a film is hatalmas kasszasiker volt, így három év elteltével elérkeztünk az elkerülhetetlen folytatás eljöveteléhez. A film első öt percéből már nagyjából lehet is tudni, hogy mire számíthatunk a továbbiakban. Egy elnyújtott, és ahogy az a későbbiek során kiderül, teljesen jelentéktelen akciójelenet vezeti fel a cselekményt, mely leginkább azzal teljesíti expozíciós szerepét, hogy egyáltalán semmi értelme nincs.

A Jurassic World: Bukott birodalom három évvel az előző rész után veszi fel a fonalat. Isla Nubart, a „dinószigetet” vulkánkitörés fenyegeti, ami a földdel egyenlővé tenné az őshüllőket. Az előző epizódban a park érzéketlen termelési vezetőjeként megismert Claire (Bryce Dallas Howard), aki első kézből tapasztalta meg a dinoszauruszok pusztító erejét és emberiséget fenyegető hatásukat, filmünk elején már egy dinoszauruszok megmentéséért harcoló civil szervezetet vezet. Ezt a pálfordulást pedig kénytelenek vagyunk szó nélkül lenyelni, ugyanis a film is ezt teszi. Claire így egy teljesen önzetlennek tűnő üzletember felkérésére egy csapat rossz arcú katonával tér vissza a szigetre, hogy kiszabadítsa a halálraítélt jószágokat. Miután sikerül meggyőznie Owent (Chris Pratt), raptoridomár férfi főszereplőnket, hogy tartson vele az életveszélyes úton, a film első harmadáig tartó elnyújtott akciójelenet veszi kezdetét. Szereplőink felváltva menekülnek a lávafolyamtól és az attól rettegő dinóktól, a konfliktus azonban csak itt kezdődik. Egy teljesen váratlan csavar folytán a dinoszauruszokkal együtt egy hatalmas és sötét gótikus villában találják magukat hőseink, ahol a film túlnyomó része játszódik.

J.A. Bayona, a film spanyol rendezője, aki a gyermekszereplős misztikus thrillerek terén bizonyított már a Szólít a szörny és az Árvaház című filmekkel, itt végre ismerős terepre kerül. A korábbi filmjeire jellemző aprólékosan felépített karakterek és motivációk azonban a Jurassic Worldből teljesen hiányoznak, így a kívánt hatás is elmarad. Mellékszereplőként két fiatal tudóst ismerünk meg, akik humort és új perspektívát kellett volna, hogy hozzanak a filmbe, ehelyett azonban mindössze az aktuális társadalmi elvárásoknak kötelezően megfelelő, egydimenziós bábokat kapunk.

Zia (Daniella Pineda), egy dinoszauruszokra szakosodott fiatal állatorvos képviseli a sztereotípiákkal szembemenő, emancipált nő szerepét vagány jellemével, tetoválásaival, és a maszkulin férfiakat is megrémítő konfrontálódásaival. Zia mellett a másik új hősünk Franklin, a lány szöges ellentéte. Az informatikus fiú akarata ellenére csöppen a kalandokba, sikítozásai és gyámoltalansága pedig a tradicionális férfiideál ellentétét képviselik. Ezek az egyértelműen és erőltetetten anti-sztereotip karakterek pusztán tulajdonságaik miatt még nem lesznek dimenzionált jellemek, különösen, ha a cselekmény szimpla eszközökként használja fel őket és gyakorlatilag semmit sem fejlődnek a film során. Ez a probléma jellemző a film összes (emberi) szereplőjére. Az antagonista például egyszerűen csak megjelenik, egy monológban felfedi kilétét, és, hogy miként kapcsolódik főszereplőnkhöz, majd egy másik hasonlóan expozíciós beszélgetésben elmeséli gonosz tervét. Ez a dialógusokra hagyatkozó elbeszélésmód tökéletesen jellemzi a film dramaturgiai színvonalát.

Kidolgozatlan és unalmas szereplőinél azonban Bayona alaposabban dimenzionálja, és több személyiségjeggyel látja el szörnyetegeit. Az életéért küzdő, majd megmentőinek hálás velociraptor, a haláltusát vivő brontoszaurusz és egy ingerlékeny, keményfejű dinó több érzelmet vált ki a nézőből, mint bármelyik szereplő, ami nem feltétlenül dicséret az íróknak, különösen Spielberg klasszikusának karakterközpontúságát tekintve. Hogy ne csak negatívumaira koncentráljunk, a Bukott birodalom technikai szempontból igazán hatásos mű. Látványos vizuális effektek, minden eddiginél hitelesebb dinoszauruszok és a spielbergi tanokat továbbörökítő, élethű modellek és csúcstechnológiás számítógépes trükkök ötvözése jellemzi. Pusztán technikai vívmányokkal azonban nem lehet csatát nyerni. Egy személyiség nélküli látványfilmből pedig sosem válhat emlékezetes alkotás.

A film utolsó harmada bővelkedik a misztikum és a horror elemeiben, melyeket a rendező klasszikusok megidézésével emel be az eszköztárába. Amikor a film dinószörnyetege, a genetikailag módosított indoraptor elszabadul a sötét villában és sorban szedi áldozatait, az ’50-es ’60-as évek szörnyklasszikusai jutnak eszünkbe. Egy hálószobában játszódó jelenet például minden horror ősatyját, a Nosferatut idézi meg egy az egyben. Ezek a jellemzők, bár egy filmrajongónak szórakoztatóak, önmagában nem járulnak hozzá a történetmeséléshez, inkább csak tovább gyengítik az amúgy is inkoherens cselekményt. A cselekményt, melyben minden előjel nélkül váltja fel a humort a félelem, a gyermeteg idétlenkedést pedig a hosszú áltudományos magyarázkodás, mely társulva a film sekélyes karaktereivel, gyakorlatilag lehetetlenné teszi az érzelmi kötődés kialakulását.

A dinóeposz ötödik darabja leginkább egy átvezető filmként hat a Jurassic-franchise következő részéhez. Hatása olyan, mintha az előre kőbe vésett kiinduló és végpontot az írók jobb híján kiszámítható fordulatokkal, kötelező karakterklisékkel, és a korábbi Jurassic Park-filmekből egyenesen átemelt jelenetekkel kötötték volna össze úgy, hogy az kitöltse a meghatározott kétórás menetidőt. A film epilógusából pedig az is kiderül, hogy miért kellett végigküzdenünk magunkat ezen az instabil építményen.

A franchise innentől kezdve új irányokba tud majd fejlődni, történetek teljes tárházát nyitva meg a közönség előtt, akik csak pénztárcájukkal válaszolhatják meg az égető kérdést: szükségünk van egy dinóuniverzumra?

A Jurassic Word: Bukott birodalom a Magyar Filmadatbázison

CÍMKÉK: