Víkend
Mátyássy láthatólag tudja, mitől döglik a légy, filmje ütős és nézhető, a maga aprólékos és nagyvonalú kidolgozottságával, pazarló-tobzódó gazdagságával és dramaturgiai féloldalasságával.
Gryllus Dorka, Simon Kornél
Mit nekem te zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes tája, mondhatnám Petőfivel, aki foroghat a sírjában, mert Erdély hegyei lenyűgözőek, és príma dolog ám igazi erdőben járni.
Győri Márk legalábbis káprázatos erdélyi tájakat fényképezett az új magyar thrillerben. És Mátyássy Áron úgy szövi, bonyolítja a sztori szálait, hogy egészen filmszerű film kerekedik ki kezei alól, majdnem végig fenntartva a feszültséget.
Van itt számos, váratlan fordulat, markáns karakterek, némi bevállalós szex is, és legfőképp kiváló magyar filmszínészek, akik úgy játszanak, hogy öröm nézni. Főhőseink hárman vannak, egy kőkemény, dekoratív ügyvédnő (Gryllus Dorka), férje, a kicsit alamuszi, ábrándos tekintetű férfi, aki leginkább arról ismerszik meg, hogy talányosan néz messzire, a semmibe (Simon Kornél), és egy minden hájjal megkent vállalkozó, igazi simlis pali (Lengyel Tamás). És persze sokan mások, hegyi emberek, csizmás vadászok, kemény férfiarcok, rebbenő tekintetű lányok. Ja és van még az elmaradhatatlan rosszfiú, nem sok vizet zavar, szegény (Árpa Attila).
Hőseink budai luxuskérójukból (a kőkerítés többet ér a lakásodnál) luxusterepjáróikon Erdély kies bércei közé száguldoznak egy kis feketevadászatra, kipihenendő egy megnyert, rizikós per fáradalmait. A helyi fővadász (Szabó Domokos) szállítja a puskákat, a terepet, a vadakat, a személyzetet. S ahogy a dramaturgia szabályai szerint írva vagyon, a kézbe adott puska előbb-utóbb elsül, pontosabban lőnek vele, ha már vadászaton vagyunk, és krimiben. Valami mozog a csalitosban, célkeresztben a vad, az ügyvédnőci céloz, lövés dörren, s egy helybéli atyafi holtan marad a fák közt. Innen már hólabdaszerűen gördül tovább a történet, az első hullát követi a többi, kusza szövevény szövődik, mert hőseinknek egyenként és együttesen is bőven van vaj a füle mögött. Rejtegetett, piszkos kis ügyeik hamar felszínre kerülnek, s szétzúzzák a kiglancolt, látszólagos idillt. Aztán keresztül-kasul zsarolják egymást, valaki mindig el akarja tüntetni az aktuális bűnjelet, azaz a legfrissebb hullát, de gyorsan kiderül, hogy palira volt véve, át volt verve, és így tovább.
Lengyel Tamás
A zsarolás egyik minősített és gondosan komponált jelenetsora, mikor a bamba férj távollétében a régi hódoló és ügyfél, a minden hájjal megkent vállalkozó magáévá teszi a bevállalós ügyvédnőt. Valami istállószerűségben rendesen kikötözi a csajt, vad szex jön, de az aktus után nem oldozza el, hanem azonmód megzsarolja a lemeztelenített dámát. Mert valahol messze, a háttérben, a budai luxuslakás, az államtitkár és a cégvezető úr (Papp János) meg egy levajazott per bűvös sokszögében mocskos anyagiak maradtak függőben, amelyeket a penge ügyvédnő a maga módján próbált elsikálni, rafinériával, női erejével, kíméletlen rámenősségével, némi álszentimentalizmussal is, ha kell. S az elégedetlen ügyfél most törleszt, mindenért.
Mátyássy Áron filmje már-már pörgős thriller lenne, ha a forgatókönyv írói (a rendező, Gál Péter, Tóth Csaba) nem pakolnának bele a filmbe ezerféle hollywoodi fordulatot, s nem raknának rá a sztorira újra meg újra még egy lapáttal. Így aztán a pasik sorban és menthetetlenül távoznak az árnyékvilágba, egyedül a főgonosz marad életben, a cinikus ügyvédnő, aki úgy húz kifele az erdélyi hegyek közül nagy fehér terepjárójával, mintha ő lenne a jó megtestesítője a rosszfiúk között. Pedig maga vallja be, miközben épp bocsánatot kér megalázott férjétől, akit nemrég orális örömökben részesített, hogy „gonosz lettem”. Hm.
Gryllus Dorkának megannyi szexis, vagabund csajszerep után jól áll a kőkemény domina karaktere, hibátlan profizmussal, hatásosan adja a könyörtelenséget, a rámenősséget, a lehengerlő és törékeny nőiességet. Ugyancsak árnyalt, pazar alakot mutat be Lengyel Tamás a kiszámíthatatlanul szeszélyes és veszélyes zsaroló szerepében. Simon Kornél mulya férje elsősorban, mondhatni, nem mimikájával, inkább délceg macsóságával operál.
Gryllus Dorka Fotók: Budapest Film Produkció
Ez egyébként a Víkend truvája: a lendületes színészi játék, a remek szereposztás, a nagyvonalú kamerakezelés (operatőr: Győri Márk, vágó: Gothár Márton), s a helyszínek poézise. (Jelmez: Juristovszky Sosa, látvány: Szabolcs János.) A feszült atmoszféra, a mesés tájak s az arcok artisztikuma dominál végig a filmben, s csak kevéssé a csavaros logikájú, túlbonyolított sztori. Mert a vége felé már belefáradsz az újabb és újabb fordulatokba, a kidekázott történetbe, a motivációk logikájába, a hullák számbavételébe. S mikor a záró képkockákon Indiában tűnik fel az új praxist kezdő szépséges ügyvédnő, amint egzotikus irodájában épp jogászerényeit csillogtatja egy nyomornegyed közepén, már várod az újabb fordulatot, hogy valaki előpattan a múltból s igazságot szolgáltat. Neki is.
Mindazonáltal Mátyássy láthatólag tudja, mitől döglik a légy, filmje ütős és nézhető, a maga minuciózus és nagyvonalú kimunkáltságával, pazarló-tobzódó gazdagságával és dramaturgiai féloldalasságával.
A nyitójelenetek egyikében az akkurátus fővadász megemlíti a terepjárós pesti vendégeknek, hogy mire is számítsanak a Kárpátok rengetegében.
Akár medvére is. Jobb vele nem kikezdeni.
A medvét azért hiányoltam.
/Forgalmazó: InterCom/
