Jupiter holdja
Rejtélyes cím és Mundruczó-oeuvre ide vagy oda, a Jupiter holdja elsősorban hollywoodi látványfilmként működik, de úgy nagyon.
Mundruczó Kornél már a Fehér istennel elindult ezen az úton, tavaly pedig arról olvashattunk, hogy talán Bradley Coopert rendezi az egyik legmenőbb fiatal hollywoodi filmíró, Max Landis könyvéből. Hogy a rendező készen áll egy álomgyári színvonalat hozó, nemzetközi viszonylatban nagy büdzséjű blockbuster megrendezésére, azt a Jupiter holdjával ékesen bizonyította, még ha ez nem is jelenti azt, hogy remekmű készült.
A Jupiter holdja szuperhősös akció-fantasy, amiben egy fiatal menekültet (Jéger Zsombor) szitává lőnek, ő viszont csodával határos módon túléli és képessé válik uralni a gravitációt, azaz tud repülni és egy alkalommal még a bolygót is elforgatja maga körül, hogy a feje tetejére állítson egy lakást. A cselekmény a nyitány után pontosan úgy folytatódik, mint egy hollywoodi képregényfilmben: a főhős szuperképességeivel csak ketten szembesülnek, egy mentor, apa-figura (Merab Ninidze) és egy antagonista (Cserhalmi György). Előbbi megszökteti és bújtatja a menekültet, de persze nem kizárólag szívjóságból. A korrupt orvos azt ígéri a fiúnak, hogy ha elég pénzt szereznek, papírokat csináltat neki a továbbinduláshoz. Kizsákmányolja a menekültet, de valójában más vezérli: vezekel, a megváltást keresi, vissza akarja nyerni a hitét. Ősbűnt követett el a múltban, a fiút egyfajta második esélynek fogja fel.
Cserhalmi kőszívű bevándorlásügyis nyomozója már kevésbé részletesen kidolgozott karakter, de sajnos nem ő az egyetlen, aki nem túl izgalmas a film főhősei közül. A cselekmény gépezete a hollywoodi filmírás dogmáit másolja, meglehetősen sablonos módokon. Mindhárom főhősnek határozott célja van (a menekült fiú például az apját keresi, akitől elszakították), az orvos pedig antihősből valódi hőssé érik a végére, és még sorolhatnám.
A film nagy vonalakban követi a hollywoodi dramaturgiát, de a kidolgozás bőven hagy maga után kívánnivalót. Néhány beszélgetős jelenet a szánkba rágja, hogy itt most jellemfejlődést és megváltástörténetet látunk, máskor viszont hiányzik a szcénákból a konfliktus, az akciójelenetekből pedig a feszültség és a fordulatok. Látunk hosszú, vágás nélküli menekülést egy erdőben a szerb-magyar határon és autós üldözést Pesten az üldöző kocsi nézőpontjából, melyek pazarul mutatnak nagy vásznon, bravúrosan vették fel őket, de unalmasabbak aligha lehetnének. A film egy határsértés képeivel kezdődik, szinte már a Saul fia erejével ragad torkon, de aztán gyorsan szabadon enged, ahogy a főhős is kiszabadul a menekülttáborból.
A cselekmény több sebből vérzik, mint a szitává lőtt főhős, és pusztán annyiban merész, hogy mer a migránsválságról szólni magyar filmként, erre vonatkozik a cím is (a Jupiter egyik holdját Európának hívják). Viszont még ez is beleillik a hollywoodi narratívába, mivel így underdogból lesz félisten, a kiégett orvos pedig nem várt helyről lát csodát. A színészi játék is arra enged következtetni, hogy ez a film nem a magyar artmozi-publikumnak, de még csak nem is a honi nagyközönségnek készült, hanem a nemzetközi porondra. Roppantul kizökkentő ugyanis Mucsi Zoltánt látni egy pincér szerepében, Nagy Zsoltot már megint náciként az Isteni műszak után, és magát a direktort recepciósként. Nem javít a helyzeten Ninidze utószinkronizálása sem.
A két órás filmből könnyedén ki lehetett volna vágni akár 20 percet is, viszont van néhány jelenete, ami miatt bőven megéri megnézni. Ezek azok az akciószcénák, amikben a főhős repül, vagy a gravitációval játszik. Ahogy Mundruczó a Fehér isten alkalmával is valódi kutyákkal forgatott, most is igyekezett minél kevesebb CGI-t használni, aminek köszönhetően a látvány tökéletesen realisztikus. Ilyen képeket még nem láttunk magyar filmben: szinte mind katartikusak, éteri zene kíséri őket, kitör tőlük a libabőr. Nem csak megütnek egy hollywoodi szintet, de fölé is mennek, ráadásul nemzetközi viszonylatban apró büdzséből, pénz helyett kreativitással.
Noha a történetmesélést ezúttal elhanyagolta, Mundruczó félelmetes rendezői arzenált demonstrál ezzel a filmmel. Ahogy a szuperhős menekült, ő is párját ritkító képességekkel rendelkezik, úgy játszik a valósággal, mint macska az egérrel. Ez a film egy showreel, belépőjegy Hollywoodba, ahol igen keresettek azok a rendezők, akik kis pénzből is képesek monumentális látványt kreálni. A film végén egy darabig úgy tűnik, hogy egy hasonlóan szépen megkomponált záró totált kapunk majd, mint a Fehér istenben, de Mundruczó aztán visszavág egy migráns gyerekre, aki bújócskához számol a Keletiben. „Aki bújt, aki nem, jövök” – ezt mintha Mundruczó mondaná Hollywoodnak.
