Figyelem… felvétel!…

|

Lumière!

A Lumière-mozi varázsa egyébiránt abban is rejlett, hogy a testvérek szétküldték operatőreiket a világban, hogy készítsenek érdekfeszítő felvételeket, majd ezeket a filmeket utaztatták.

Lumière! Nem véletlenül van felkiáltójel a címben. Ez a figyelem harsány felkeltése a szenzáció iránt. A cirkusz iránt, mely világméretűvé nőtte magát. „Világszám” – van odabiggyesztve a plakátra, hirdetve ezzel Martin Scorsese elégedettségét is. Persze Scorseséről tudjuk, hogy nagy elkötelezettje mindennek, ami film. Nemcsak hogy zseniális filmrendező, hanem egyfajta filmtörténész, esztéta, filmbolond. Valószínű, hogy ez a fajta mentalitás köti össze az ő személyét a hasonló elveket valló Lumière-fivérekkel, mi több, a fivérek alkotásait nagyjátékfilm hosszúságúra fűző Thierry Frémaux-val. Érdekesség, hogy Frémaux nem csak filmkritikus, hanem annak a cannes-i filmfesztiválnak az igazgatója is egyben, melynek első tiszteletbeli elnöke az a Louis Lumière volt, akinek többek között Frémaux a filmjében is tisztelettel adózik.

Mi tagadás, készültek már olyan alkotások, melyek a mozizás hőskorába próbálnak bepillantást engedni, vehetjük ide akár a Cinema Paradisót vagy a Mesés férfiak kurblival című Menzel-filmet. Thierry Frémaux cannes-i díjazott alkotása mégis inkább mutat rokon vonásokat a Mihail Romm-féle Hétköznapi fasizmussal, vagy az áldokumentumfilmnek is beillő, Woody Allen által jegyzett Zeliggel. Azaz Frémaux filmjében a dokumentumfilm-kockák egybefűzése egy sajátos humorú narrációval párosul. Így öleli fel a film a Lumière-fivérek és azok operatőreinek 1895-től 1905-ig tartó munkásságát. Ami a némafilmek esetében, így itt is, nagyon fontos: hogy milyen zenei aláfestés kíséri a mozgóképet. A rendező Camille Saint-Saëns (1835—1921) a korszellemet is megidéző hangsorait igyekezett a filmhez illeszteni, egész sikeresen.

Az alkotás igyekszik betartani a kronológiai sorrendet, annak ellenére is, hogy rengeteg, emlékeim szerint 1422 fennmaradt filmtekercsből 108 kópia kiválasztásával kellett egy olyan mozifilm szerkezetét felépíteni, mely érthető kontextusban nyújt visszaemlékezést a több mint százéves filmművészet aranykorára.

Talán mindenki tudja, hogy az első mozi A munkaidő vége címet viseli, ami a Lumière-gyár kapuin kitóduló dolgozókat mutatja meg. A munkaidő vége igazán az új idők kezdete: ezzel a képsorral indul útjára a hetedik művészet. Itt arat először diadalt a kor legújabb technikai bravúrja, a kinematográf. Sőt, a történethez az is hozzátartozik, hogy már ezt az egy jelenetet is többször vették fel. Így hogy melyik is a legelső kópia, nehéz megállapítani. Apró különbségek ugyanis már ezek összehasonlításakor is megmutatkoznak. Többek közt az, hogy a háttérben felbukkanó lovaskocsi mikor jelenik meg, vagy hogy egyáltalán szerepel-e a filmben. Tény, hogy az árnyékok állásából mégis kikövetkeztethetővé vált, hogy az ugyanaznap felvett jelenet melyik napszakban is lett rögzítve, melyik az időrendben előrébb való. Ám a lényeg nem is ez, hanem hogy a film megszületésével együtt megszületett a remake is. Illetve az is lényeges, hogy az első, 1895 márciusában készült felvételeken a főszereplő maga a nép, a tömeg. De az ezután következő filmeken láthatunk fényképész-kongresszusra érkező fotósokat, vagy akár ritmizált képeken bepillantást nyerhetünk egy francia kovácsműhely mindennapjaiba is.

Az első tudatosan megkomponált történet a Lelocsolt locsoló, vagyis megszületik a geg, amin a vetítőterem közönsége hahotázhat egy nagyot. Érdekes lenne utánajárni, vajon mi lehetett az első olyan momentum, amin az ősember felnevetett. Gyanítom, hogy ő is a káröröm kategóriájába sorolandó történetre reagálhatott.

Kitérünk persze az elhíresült A vonat érkezésére is. Láthatjuk, hogy az operatőri munka egy komoly fényképész tudásának továbbvitele, hiszen a beérkező vonat pont középen osztja meg a képet. Természetes, hogy a képi bravúr folytán több néző nehezen tudta meghúzni a határvonalat valóság és fikció között, ezért az érkező vonat „közeledtével” pánikszerűen kimenekült a moziteremből. Frémaux mulattató narrációjában azt is hallhatjuk, hogy az első trükkfelvétel, mely egy fal lebontásának visszajátszásában mutatkozott meg, mekkora vihart is kavart akkortájt. Boszorkányság vádjával illették a filmeseket, hiszen a lebomlott fal a nézők szeme előtt rendeződött vissza a filmvásznon. Frémauxék megtalálták azt a felvételt is, mely egy vonatra szerelt kamerából mutat meg egy látképet, amit nyugodtan vehetünk az első kocsizás (fahrt) felvételének.

Persze az idő előrehaladtával nem csak a későbbi filmes műfajok kezdeti fázisait tekinthetjük meg, hanem újabb és újabb bizonyítékokat találunk majd a képi művészet fejlődésére is. A képek komponáltsága ugyanis egyre bravúrosabb. A panorámaképhez viszonyításként egy másik mozdony füstje is hozzájárul, vagy láthatunk olyan felvételeket is, ahol a képi kompozíció egyszerre mutat meg a filmkockák felső felében tobzódó tömeget, középen elhaladó hajót, míg az alsó rakparton mosónőket. De ne feledjük, hogy a Lumière! megmutatja nekünk az első híradót is, mely 1896-os árvízről nyújt bizonyítékot.

A gyermekkor képei is előkerülnek, a kliséknek megfelelően általában állatokkal. A macska etetése, az első lépések és botladozások, szőlőevés, tengeri fürdőzés vagy akár egy korai abszurd, a babakocsi-felvonulás képei mind felvillannak, többnyire a Lumière család saját archívumából. Mondhatni elkészülnek az első home videók.

A Dolgozó Franciaország alcímet viselő részben munka közben leshetjük meg a szardíniai halászokat. Itt érhetjük tetten azt az optikai csalást, ami a parton dolgozó halászokat úgy mutatja meg, mintha a nyílt tengeren halásznának. Arról már nem is beszélve, hogy Thierry Frémaux itt is igyekszik az általános műveltség egy emlékpontjához kötni a képsorokat, ebben az esetben nem véletlenül Viscontit hozva szóba. De ebbe a blokkba kerültek némi atlétikai mutatványok a hadsereg részéről, és szerepel benne egy toborzás is, akárcsak alpinizmus, valamint zsákban futás.

A Lumière-mozi varázsa egyébiránt abban is rejlett, hogy a testvérek szétküldték operatőreiket a világban, hogy készítsenek érdekfeszítő felvételeket, majd ezeket a filmeket utaztatták. Kezdve ezt a folyamatot a világkiállítás lefilmezésével, az Eiffel-toronnyal, a Champs-Élysées bicikliversenyével vagy a Nôtre Dame-mal – és itt szóba kerül Proust és Zola is. De láthatjuk a korabeli Marseille-t lóvasútjával és szardíniaárusaival, piacával. Barcelonát, a kölni dómot, vagy akár az első reklámfilmet a londoni Empire színházról. De Lumière-ék operatőrei eljutnak Chicagóba, Vietnamba, illetve Kyotóba, ahol a filmben megemlítik egy kardviadal kapcsán természetesen Kuroszavát is.

Az operatőrök láttatják a jaffai kaput, a piramisokat és a szfinxet, mellesleg alulnézetből fotografálva, de felvételt készítenek a tuniszi bég lépcsőn való ünnepélyes levonulásáról is. Nehéz megállapítani a sok dísz miatt, hogy melyikük is a bég, humorizál közben a narráció.

Ezek után olyan érdekességeket láthatunk, mint az első felvételt egy angliai focimeccsről, ahol a kamera statikusan van felállítva, így egy beállításra képes csak. Vicces, hogy a kipattant labdát bár nem tudja követni, a labda nélkül maradt játékosok balettjából mégis ki tudja következtetni a néző, hogy körülbelül mi is történhet a pályán.

Végül eljutunk az igazi mozihoz is lassan, azaz a fikciós filmekig. A bálnavadászat felvételei Eisenstein előfutárának számítanak majd, hiszen a kamera a csónak orrában van. De utal a rendező Renoir Vízből kimentett Boudu című filmjére is, egy akváriumi felvétel kapcsán. Mondván, a kísérleti filmek elődjét is megtaláltuk. De a kezdeti animációs mozgások is szóba kerülnek egy marionettszínház felvétele kapcsán.

Egy szó, mint száz, Alfred North Whiteheadnek tulajdonítható az a mondás, hogy „az egész nyugati filozófia lábjegyzet Platónhoz”. A megtekintett film sugallata sem különbözik nagyon ettől. Nyugodtan kijelenthetjük e folytán, hogy az egyetemes filmművészet tulajdonképpen lábjegyzet a Lumière-ek mozijához. Természetesen ide értendők az operatőrök is, hiszen titokban nekik állít emléket a film.

Szereplők: Thierry Frémaux, Auguste Lumiére, Louis Lumiére, Martin Scorsese. Rendező: Thierry Frémaux

A Lumière! a Magyar Film Adatbázison

CÍMKÉK: