Az utópiák sosem működnek

|

Kicsinyítés

Alexander Payne filmjében az emberiség legjobb tudósai radikális tervet eszelnek ki bolygónk és fajunk megmentésére, de a problémáink ettől alig változnak.

Hong Chau, Matt Damon

Payne filmje olyan találó ötletre épül, hogy ha regényként írja meg egy kellően tehetséges író, egészen biztosan klasszikust üdvözölhetnénk. Norvég tudósok azzal próbálják elejét venni az emberiség – szerintük – legnagyobb problémájának, a túlnépesedésnek, hogy kifejlesztenek egy eljárást, amivel az emberek arasznyira kicsinyíthetőek.

Szerintük ezzel megállítható környezetünk hanyatlása és a faj is túlélhet, ha csak miniatürizált formában is. Így ugyanis kevesebb szemetet termelnénk, nem élnénk fel annyira a környezetünket, miközben életminőségünk nem változna, sőt, csak javulna, mivel a kevesebb fogyasztás kevesebb pénzbe is kerül. Persze gondoskodnunk kell a biztonságunkról, hogy ne kelljen rovaroktól és madaraktól tartanunk.

A mindig találékony amerikaiak gyorsan felhúznak egy egész ipart a kicsinyítésre: az alanyok mindenüket pénzzé teszik, és a procedúra után beköltöznek egy jól védett kolóniába, ami egyfajta földi mennyország, utópia. Mivel a pénze itt mindenkinek automatikusan megsokszorozódik a csökkenő fogyasztással, nem szükséges dolgozni, mindenki megengedheti magának azt a luxust, amiről életnagyságban csak álmodott.

A Matt Damon által alakított főhőst pontosan ez motiválja: egy lúzer, akinek nem jött be az élet, szeretné megadni feleségének (Kirsten Wiig) azt a luxust, amit szerinte érdemel. Aláveti magát a visszafordíthatatlan eljárásnak, és beköltözik a kolóniába, ahol azonban rájön, hogy vannak negatívumai is új életének. A mini-Paradicsomban nincs meg minden kicsiben, ami a való életben adott volt, és ez persze a reklámokból nem derült ki, a kolónia lakói pedig már csak önigazolásból is tökéletesnek festették le életüket.

És ez csak a kisebb probléma, a nagyobb az, hogy munka és nyomás nélkül a világ igencsak pangóvá válik, az embereken pedig önzés lesz úrrá, mindenki próbálja az utolsó cseppig kiélvezni az életet. Az osztálykülönbségek is megmaradnak: egy féllábú vietnami menekült (Hong Chau) oldalán hősünk eljut egy latin-amerikai bevándorlók által lakott gettóba, ahol orvosi tudására igen nagy szükség van. Az is sokatmondó, hogy senkit nem a bolygó megmentése motivál: a norvégokat a faj túlélése, az amerikaiakat pedig a luxus élet izgatja.

A film világa roppant részletesen kidolgozott, szinte már tudományos szempontból is megállja a helyét, ahogy az egy jó sci-fitől elvárható. És szatirikus is egyben, a kicsinyítéssel például rögtön visszaélnek: divattá válik – ha csak illegálisan is – rabok, politikai ellenfelek, rivális nációk kicsinyítése, erre a sorsra jut a vietnami nő is. Az USA-n belül is sok ellenérzés fogadja a kicsinyítést, mivel a jelenség leviszi az ingatlanárakat és válságba taszítja a nagy fogyasztásra berendezkedett iparágakat.

A film üzenete, hogy hiába változik sokat a világ, a problémáink megmaradnak, de épp ez a Kicsinyítés fő hátulütője is. Nagyjából ugyanaz történik hősünkkel, ami napjainkban történne, és ez sajnos unalmas, nem működik olajozottan a mozivásznon, pláne nem egy több mint két órás film keretein belül. A főhős élete a kolóniában épp olyan, mintha belépett volna a felső tízezerbe. Súlytalan az élet a biztonságos mini-metropoliszban, és így nincs feszültség a filmben. Payne előállt egy szenzációs ötlettel, felépített egy fantáziadús világot, de innen már nem tudta izgalmas és ironikus fordulatokkal tovább szőni a történetet, túlságosan beleszeretett a Kicsinyítés univerzumába.

És amennyire lenyűgöző ez a disztópia, annyira érdektelen az átlagvesztes főhős. Nem szerencsés, hogy Christoph Waltz és Udo Kier mellékszereplői jóval izgalmasabb figurák, mint az a protagonista, akivel két óra fölötti játékidőt töltünk el. (A film egyébként hemzseg a sztároktól, Laura Dernnek és Neil Patrick Harrisnek például egy-egy jelenete van.) Érdemesebb lett volna olyan főhőst választani, aki számára radikálisabb változást hoz a kicsinyítés, mondjuk egy hajléktalant, akinek problémái egy csapásra megoldódnak ezzel, pontosabban új gondjai támadnak.

Ami a műfaját illeti, a Kicsinyítés a sci-fi mellett lehetett volna horror is, hisz a világ rögtön félelmetesebb, ha az ember egyetlen arasznyi, és minden nagyobbnak látszik a perspektívájából. Ez a film azonban inkább vígjáték, és annak egészen vicces, de inkább az univerzuma, semmint a gegjei, már pedig így lehetett volna nem pusztán ötletes, de látványos is. Az eredmény egy gondolatébresztő, többnyire szórakoztató, de nem túl izgalmas film, amiben viszont ott volt egy mestermű lehetősége is.

A Kicsinyítés a Magyar Film Adatbázison

CÍMKÉK: