Viszony a halállal

|

Happy End

Az Európa halálát okozó rákfene elé tart tükröt Michael Haneke, a tükörképben a társadalom közép- és felső osztályának jóléttől eltorzult arca verődik vissza.

Michael Haneke osztrák rendező legújabb filmje, a Happy End a cannes-i filmfesztiválon debütált. A világpremier előtt csak Haneke migránsfilmjeként emlegette a sajtó, holott nemcsak sokkal többről, hanem tulajdonképpen teljesen másról van szó. A rendező egyértelműen kommunikálja, hogy nem az ide érkező menekültek, hanem az itt élő közép- és felső osztálybeli réteg önmagába fecskendezett mérge okozza Európa halálát.

Hanekét a migránsok hollététől sokkal jobban foglalkoztatja a társadalom sznobizmusban fulladozó, a jólétbe belehalni vágyó felső osztályának életképtelensége. Az osztrák filmes új alkotásával feketén-fehéren tolja az arcunkba pusztulásra megérett korunk rendszerkritikáját. Az Európa halálát okozó rákfene elé tart tükröt, aminek képében a társadalom közép- és felső osztályának jóléttől eltorzult arca verődik vissza.

Isabelle Huppert

Happy end, azaz a boldog vég. A cselekmény mégis egy általában cseppet sem örömteli történés, az elmúlás témája köré összpontosul. A dráma, a történet szereplőinek halálhoz való viszonyát mutatja be, és ezen keresztül érteti meg velünk karaktereik lényegét is.

A történet 2016 nyarán Calais-ban játszódik, ahol egy kastélyban élő tehetős, nagypolgári francia család belső viszonyaiba enged betekintést az osztrák alkotó kamerája. A rendező eddigi filmjeihez hasonlóan most is tisztes távolságtartással, minimalista jelenetekkel, és kellően statikusan, kissé dokumentarista stílusban mutatja meg, hogyan élnek a társadalom felső osztályaiban, az „úri nyomorban” szenvedők. A film, kezdeti lassúsága ellenére, erősen impulzív, művészi elemekkel és társadalomkritikával fűszerezett szatirikus dráma. A huszonegyedik század realisztikus – Hanekétől már megszokott –, nyers életszaggal átitatott korrajza.

Jean-Louis Trintignant

A színészi alakítások kifogástalanok. Haneke pontosan tudta, hogy mit és hogyan akar megmutatni, és erre a legalkalmasabb színészeket választotta. Mindenki tökéletesen megformálja a kívánt karaktert. Pedig a színészeknek nincs könnyű dolguk, Fantine Harduin és Jean-Louis Trintignant Eve és Georges bőrébe bújva olyan figurákat hívnak életre, akik sok esetben a némaságukkal, mozdulatlanságukkal, puszta jelenlétükkel kell hogy a legbeszédesebbek legyenek.

A technikailag keretes szerkezetű film egy okostelefon felvételének képével kezdődik és ugyanígy ér véget. A nagy hatású, már-már sokkoló utolsó képkockák elgondolkodtatják a nézőt arról, hogy végződhet-e bármi Happy End-del.

A Happy End a Magyar Film Adatbázison

CÍMKÉK: