Közös álom

|

A Testről és Lélekről – Arany Medve Díj, 2017

Enyedi Ildikó hosszú szünet után forgatta új, minden bizonnyal pályája csúcsát jelentő, mozgóképes érzelemfilozófiai tanulmányát.

Morcsányi Géza, Borbély Alexandra

Az ébren lévők világa egy, az alvók mindegyike pedig külön-külön világba lép. Valamiképpen így szól egy réges-régi filozófus (az ógörög Hérakleitosz) egyik sokat idézett gondolata. De vajon igaz-e? Nincs-e cáfolata, nem az elméletben, hanem az élet gyakorlatában? Ám törjék ezen a kérdésen a fejüket a filozófusok. Mi most gyakorlati cáfolatot kaptunk egy játékfilm alakjában.

Enyedi Ildikó hosszú, ám nem terméketlen szünet után forgatta új, minden bizonnyal pályája csúcsát jelentő, mozgóképes érzelemfilozófiai tanulmányát az előző bekezdésben feszegetett problémakörről. Óh, ha ezt a filmet Stendhal láthatta volna! Talán újra írja híres, ám manapság kevéssé olvasott, még kevésbé népszerű könyvét a szerelemről. De hagyjuk a klasszikusokat nyugodni – miféle tanácsokkal szolgálhatnának nekünk két évszázaddal korábbi elődeink, mikor már a tegnap, a 20. századvég is passzé, azaz jócskán múlt idő. Vagy mégsem?

Egy kétórás vágóhídi románc pereg le a vásznon. Izgulhatunk, lesznek-e véres jelenetek? Lesznek, azaz vannak, korántsem annyi, mint egy hétvégi estén a kereskedelmi tévék szemünket, agyunkat, lelkünket abroncsba szorító műsor-kavalkádjában. Huszárik Zoltán brutálisabb tudott lenni, mármint az Elégia hasonló helyszínű ominózus képsoraiban. Egyáltalán nem véletlen, hogy a Morcsányi Géza játszotta gazdasági igazgató minduntalan főzeléket rendel a vállalati menzán. A film első negyedóráját nézve ugyanis hirtelen vegetáriánusokká válhatunk, ha a cseppet sem sokkoló, mégis hatásos „mészárlás” nyomainak eltakarítását túl komolyan vesszük. Mert nem erről van szó: mert meg vagyunk vezetve, méghozzá alaposan.

Enyedi Ildikó ugyanis, nemcsak a „testről és lélekről” beszél. A szerelemről van szó. Egészen pontosan a szeretet, a szerelem és a szexualitás bűvös háromszögéről. Amelyet sokan, túlontúl sokan nem ismernek igazán, vagy közülük csak egyet, jó esetben kettőt a három közül. Fogyatékkal élők vagyunk, ám nem akként, mint a film főszereplői. Kergetjük a párkapcsolati boldogságot, és ha rálelünk az egyik összetevőre, már-már boldognak hisszük magunkat.

Morcsányi Géza

Itt azonban másként működik minden. A film elmeséli nekünk ennek a nagy korkülönbségű reménybeli kapcsolatnak a krónikáját. Adva van egy férfi, aki már túl van az ötvenen, de még a nyugdíjhatáron innen, hiszen javában dolgozik. S belép a történetbe a nő, feltehetőleg még innen a harmincon. Ám nem az emberöltőnyi évtávolság áll közéjük. A férfi már leszámolt a párkapcsolati érzelmekkel és a szexualitással is, a nő pedig még el sem jutott ezekhez a tapasztalatokhoz. Mindketten fogyatékosak, a férfi fizikailag, a nő (szívesebben mondanék lányt) szellemileg. Egyikük a balkezét nem tudja használni, másikuk – ne szépítsük – autista tulajdonságokkal él. Mégis egymásra lelnek. Az álmaikban.

Egyetlen pillanatig sem kételkedhetünk, a rendező nem is engedi meg nekünk, hiszünk a mesében. Abban a termékeny fikcióban, hogy két ember álmodhatja ugyanazt. Hogy a férfi és a lány szarvasokká válva kergetőznek, barátkoznak a nyugalmas, havas erdőben, s isznak a „tiszta forrásból”. Rá nem jönnének minderre, ha egy munkahelyi drogügy nyomozása során nem kellene álmaikról vallaniuk a túlontúl kíváncsi, ifjú agykurkász hölgynek.

Amikor kiderül az egymásnak teremtettség, mint valami eleve elrendeltség, akkor jön csak a neheze. Hogyan leli meg egymást fokról fokra a két furcsának elkönyvelt ember? A történet megoldó-kulcsa: a szeretet. Csak azzal lehet a körénk épített és épült lelki betonfalakat áttörni. Enyedi a kordivat árjával szemben úszik. A már régóta nem szabadságot, még csak nem is szabadosságot, hanem már-már rabságot jelentő szexkártya nem lehet a főszereplő. Nem ez a megoldás, nem ez a megváltás. A férfinak még könnyű dolga van: csak vissza kell építenie, amiről lemondott, amiről azt hitte, már nem érdekelheti további, idősödő napjaiban. A lánynak pokoli nehéz az útja; meg kell tanulnia, mi az érintés hatalma, mit jelent egy tekintet vagy egy simogatás. S eljön végre a József Attila-i pillanat, a ’hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat’ felvillanása. Ám hőseink mégis majdnem ellépnek mellette. Pár másodpercen, egy telefonhíváson múlik a szerelem, az élet, a halál, a boldogság. S megkapják egymást, mert megérdemlik egymást. Mondhatni, annak az ismétlődő álomnak a tanulságával: egymásnak voltak teremtve.

Jöhetnek okoskodó sztorilíderek, piszkálgathatják a minden jó történetben rejtőző valószínűtlenségi pontokat. Enyedi filmjének szerkezetén és történetvezetésén nemigen lehet fogást találni. Hát még a színészválasztáson. A női főszerepet szinte rezzenetlen tekintettel játszó Borbély Alexandra mintha valamelyik Robert Bresson-opusból lépett volna át ide. Hogy a férfi főszerepre választott „civil”, azaz a literátor Morcsányi Géza magától ilyen jó, vagy kemény munka van közelképeinek forró pillantásai mögött, erről talán csak a rendező és a választottja tudna vallani. Közhelyes, ha azt írjuk az alakításáról, profikat megszégyenítő, de hát végső soron az.

A filmben még a legutolsó karakterepizód is hatásosan van kiosztva. Színigazgató színészek (Jordán Tamás, Mácsai Pál) jelennek meg pár percre, teljes drámai súlyukkal erősítve a jelenetüket. A pszichológusnőt megformáló, a film kulcspontján megjelenő Tenki Réka egy villanással, azaz egy pillantással hozza elénk a magányos, kapcsolathiányos nőt. Ám mindenekelőtt a kilencvenedik évében járó Békés Itala kívánkozik a lista élére, aki egy üzemi takarítónő epizódjában ad szerelmi leckét az arra rászoruló főszereplőnőnek.

Test, lélek

Külön bravúr Herbai Máté operatőré, aki különösen a film első negyedében vezet az orrunknál fogva minket. A vágóhídi közelképek sokat sejtetnek, majdnem mindent érzékeltetnek, de úgy, hogy a tekintetünknek, ne essék bántódása, hogy egy percig se higgyük, itt valami naturalista sokkoltatásban lesz részünk – csak annyira, amennyire az feltétlenül szükséges.

Ha jól figyeltem, még az őzek neve is szerepel a főcím legvégén. Miért is ne? Hiszen nekik köszönhetjük a varázslatot. Persze elsősorban annak a gyereklány külsejű film-varázslónőnek, akit Enyedi Ildikónak hívnak, és aki bevonz minket képzelete mozijába, ahol közös álmot álmodhatunk.

A Testről és Lélekről  a Magyar Film Adatbázison

Filmpremier március 2-án.

Forgalmazó: Mozinet

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

CÍMKÉK: