Dühöngő ifjúság

|

Sing Street

Ha az ember tud élni vele, akkor az alkotás folyamatában és katarzisában nem az önpusztítás felé sodródik, hanem mélyebb és teljesebb lesz az élete.

272517_1468170441.4621

Az 1980-as évek közepének Dublinjában járunk, főhősünk egy szétesőfélben lévő, anyagi gondokkal küszködő család legkisebb tagja, akinek a szülei annyira el vannak foglalva a saját nyomorukkal, hogy jobb híján zeneőrült, drogfüggő bátyjától kap csak némi figyelmet – szeszélyes szeretetet és felemás életvezetési tanácsokat. Conor igyekszik csendben meghúzódni és nem kilógni a sorból, de a kívülállósága ordít róla már akkor is, mielőtt azt saját maga is próbálja titokban tartani.

Szülei nem tudják tovább finanszírozni a jobb iskolát, így a fiú átkerül egy olyan egyházi intézménybe, ahol jóval kevésbé válogatottabb, kifinomultabb vagy intelligensebb a társaság: mind a tanárokat, mind a diákokat illetően. Állandó zaklatójává válik egy skinhead és az igazgató. Az iskola vezetője egy reverendába öltöztetett csendes pszichopata, aki gyűlöl mindenféle egyedi megnyilvánulást vagy kreativitást magában hordozó embert és feltétlen tekintélyelvűséget, alázatosságot és szabálykövetést vár el. Nem fogad el semmi enyhítő körülményt, nem ért meg semmiféle életkori sajátosságot tükröző magatartást. Azaz annak ellenére, hogy pap, a szociális és emocionális érzékenysége nagyjából egyenlő a nullával. Fekete cipő híján zokniban járatja a diákot, ha pedig férfi létére mintegy a zenész identitása tartozékaként valaki kisminkeli az arcát, berángatja a férfimosdóba és majdnem belefojtja egy mosdókagylónyi jéghideg vízbe. Az atya és Conor között egyfajta – ahogy ők is utalnak rá – Mozart-Salieri viszony alakul ki.

272517_1468170230.9458

A természetük, karakterük fokozatos kibontásával, valóban egyre inkább e két „ellenpont” XX. századi változatát testesítik meg, ugyanakkor mindez azért inkább paródia és nem pedig egyfajta párhuzam, mert az egykori legendás bécsi történet Dublin szűkös kis utcáinak keretére van szabva. Az atyának korántsem ér addig a keze, mint az egykori Salierinek, Conor pedig valóban egy jó torkú énekes, aki tartalmas, fülbemászó, könnyen megszerethető zenét ír, de önkifejező zenéjében tagadhatatlanul alulmarad az egyediség, mivel ott a korszak nagyjainak túlzó hatása, a belőlük merítkező, tőlük tanuló és őket imitáló hajlam.

De hogyan lesz a videoklip hajnalán a Duran Duran darabjait az otthoni kanapéról bámuló srácból az utca gyermeke? Conor tűr otthon és tűr az iskolában, egy napon azonban meglát egy idegen, gyönyörű lányt és eltörik benne valami. Eltörik és megszületik: életében először szerelmes lesz, és ez a kamaszszerelem a maga hatalmas mélységeivel és magasságaival, elsöprő erejével, mesébe illő tisztaságával kiszakítja őt a fegyelmezettség, a tűrés és a hallgatás hármas szorításából. Nemet tud mondani a rámért szerepekre és a rákényszerített gondolkodásmódra, az előtte álló mintákra és az abszurdig feszítve a határokat, kihozza magából a maximumot. Egyre vadabb külsővel és erősebb szívvel, amatőr társaival egyetemben lassan megérve és felnőve forgatja le saját maga által írt dalait. Zene és képi világ összeforr ebben az alkotásban, és az ember olykor már azt érzi, hogy ahogy a srácok a kész zenéjükhöz találják ki a filmes képeket, úgy magának a filmek a történetét is a születő zene alakította, nem pedig egy történethez készültek dalszövegek. (Rendező: John Carney.)

272517_1468169998.9934

A zenében kifejezésre kerülő érzések, ötletek, fantáziák és remények ellenpontjává válik a megvalósítás, a mindennapokat ábrázoló jelenetekben a tapasztalat által szerzett tudás és kudarcok sorozata. Ebből adódik, hogy Conort és a többi szereplőt egyszerre láthatjuk óriásnak és nagyon kicsinek, ettől lesz igazán zseniális ez a film. Az elképzelt és a megálmodott világ élesen szétválik, Conornak nagyon kemény dolgokat kell megtapasztalnia, a zenének azonban olyan ereje van, hogy a fiú általa felül tud kerekedni minden zavaró körülményen és akadályon, ami az útjába kerül. Bármekkora pofont is oszt neki az élet, ő újra és újra talpra áll.

Ha az ember tud élni vele, akkor az alkotás folyamatában és katarzisában nem az önpusztítás felé sodródik, hanem mélyebb és teljesebb lesz az élete. Conor története azt példázza, hogy a felnőtté válás titka az, hogy „tökéletlenül” kell felnőnünk. Mert mindannyiunknak szüksége van arra, hogy megőrizze szívében a gyermeki hitet: mert ha felelősségteljes felnőtt nem hordoz magában egy darabot ebből az irracionálisnak tűnő látásmódból, akkor sosem lesz esélye egy nagyobb kitörésre: Olyanra, amihez esetleg az anyagi javak mellett boldogság is jár.

Forgalmazó: Vertigo Média

A Sing Street a Magyar Film Adatbázison

CÍMKÉK: