A CineFesten
Miskolc Nemzetközi Filmfesztiválját idén már tizennegyedszer rendezték meg. A szeptember 8-tól 17-ig tartó rendezvény, mint minden évben, most is összehozta a szakma javát, a feltörekvő kezdőket és persze a vitriolos tollú kritikusokat.
A bosszú angyala
A fesztivál díjátadója utáni nyitófilm nem is lehetett volna más, csak a Sörgyári capriccio, melyet az est egyik díjazottja, Jirí Menzel rendezett, a főszerepben pedig Magda Vásáryová tizenkilenc éves énjét láthattuk. A filmeposzt a filmtörténetírás a nyolcvanas évek legjobb európai filmjei között tartja számon. A történetben egy cseh kisváros mindennapjaiba kapunk betekintést, pontosabban egy sörgyárba, ahol a kamera megmutatja, hogyan élnek, szeretnek, nevetnek és sírnak a gyár munkásai. A sörfőzde vezetőjének életéről sok esetben szinte „vágatlanul” kapjuk a premier plánokat. A kicsit naiv, szőke hajú feleségével való kapcsolata jól tükrözi az adott korban, és talán még a manapság is kedvezőnek tartott férfi-nő kapcsolatot. Azt, hogy a nő legjobb, ha nem csinál semmit, nem hagyja el a lakást, nem beszél más férfiakkal, és jó esetben nem is gondolkodik. Magda Vásáryová zseniálisan formálja meg ezt a mindig mosolygós fiatalasszonyt.
Az első versenyfilmet, a Call me by your name, azaz a Szólíts a neveden című 2017-es romantikus drámát a vetítés óta sem tudom elfejteni. Tipikusan az az egyébként korántsem sablonos szerelmes film, aminek annyira hatása alá kerül az ember lánya, hogy nem is akar semmi mást, miután vége a filmnek, mint hogy szerelme karjaiba vesse magát, elmondja neki, mennyire szereti és közben reménykedik, hogy a pillanat örökké tart. Pedig a legkevésbé sem egy klasszikus szerelmes történetről van szó. Még csak hepienddel sem végződik. De a mondanivaló tisztasága és az őszinte szerelemmé váló szeretet manírok nélküli, hatalmas érzékenységgel való megmutatása megpuhítja még a legkeményebb kritikus szíveket is. Az enyémet legalábbis sikerült elrabolnia.
Call me by your name
Armie Hammer elég gyönyörű teste is lehetséges, hogy szerepet játszik a dologban, de nem hiszem, hogy ezzel bárki vitába szállna. Luca Guadagnino érzékeny, lírai története egy észak-olaszországi kis faluban játszódik, 1983-ban. A tizenhét éves Elio és apja asszisztense között kialakuló vonzalom, majd forró szenvedély kerül a film középpontjába. A kamasz fiú identitáskeresési útjának egyik sarkalatos pontja lesz az Olivérrel, a vonzó, okos, Amerikában élő zsidó férfival való kapcsolat. Aki egyszerre példakép, jó barát, egy szokatlan erotikus vágy megtestesítője, majd beteljesítője is. A mozi nemcsak a nemiségtől független tiszta szerelem szépségét mutatja be, hanem azt is, hogy szülőként hogyan lehet jól kezelni egy homoszexualitását bevalló kamaszt.
A szerelmes egymásba olvadás ellentéte, a nemi erőszak és a miatta kialakult fájdalom, majd bosszúállás történetét dolgozza fel az az igaz történetre épülő thriller, amiben Francesca Eastwood mutatja meg, milyen színészi tehetséget örökölt édesapjától.
Az idén született thriller, A bosszú angyala főszereplője, Noelle nemi erőszak áldozata lesz az egyetemi campuson. A fiatal lány nagyon nehezen tudja feldolgozni a történteket, saját művészetén keresztül, rajzaiban próbálja a lelkéből a vászonra vinni a traumát, majd pszichológushoz fordul. A terápia nem segíti a felejtésben, sőt miután kiderül, hogy több lány is hasonló sérelmek miatt keresi fel a szakembert, Noelle elhatározza, hogy megbosszulja saját és sorstársai kiszolgáltatottságát.
