Casablanca

Kultuszfilm az, amit nem láttál elégszer. Mi a titka? Talán a sokértelműség. Melodráma, kalandfilm, sztárparádé, háborús sztori – meg mi még. Köztudott, hogy a forgatás során még a főszereplők se tudták, mi lesz a vége.

Humprey Bogart, Ingrid Bergman

Nem tudni, kitől származik ez a szellemes meghatározás, de nagyon igaz. Eléggé az ábécé elejére esik a cím, hogyha a rendben tartott lemezgyűjteményemet bámulom, lekapjam, bedugjam, bámuljam, csodáljam, ahányszor csak szeretném.

Mi a titka? Talán a sokértelműség. Melodráma, kalandfilm, sztárparádé, háborús sztori – meg mi még. Köztudott, hogy a forgatás során még a főszereplők se tudták, mi lesz a vége. Azért olyan sejtelmes Ingrid Bergman tekintete, mert nem tudták megmondani neki, kit is szeressen igazán, kivel fog a végén elmenni. Ahogy a film sorsa is bizonytalan volt. Amikor készült, az USA még nem lépett be a háborúba, aztán jött Pearl Harbour, és egyszerre fontos lett egy antifasiszta film. Azóta tart a diadalútja.

Játszd, újra, Sam!

Ha eláruljuk, hogy Rick szerepét, a kiábrándult bártulajdonost, eredetileg Ronald Reagannek szánták, és Ilsát pedig Heddy Lamarrnak, egy korabeli szexidolnak kellett volna alakítania – fogjuk a fejünket. Bizonyára nem lett volna a Casablancából az, ami lett. Egy tucatáru, olyan, mint a többi hollywoodi romantikus szerelmi dráma. De Reagant behívták katonának, más színész után kellett nézni. Lamarr kisasszony pedig forgatott, így jött össze mégis a Bergman-Bogart álompáros. A hitelesség megteremtésében jelentős szerepe lehetett annak is, hogy a film közreműködői közül nagyjából húsz ember európai emigráns volt, a rendező Kertész Mihály (Michael Curtiz) még két évtizeddel korábban, de a többség a Hitler által uralt Európából szökött vagy menekült, ki így, ki úgy.

Aki először látja a filmet – milyen irigylésre méltó helyzet –, a szerelmi melodráma végkifejletét bizonyára nem tudja megjósolni, ki kivel megy el vagy marad együtt. A valóságban sem tudták ezt a színészek, talán a rendező Kertész sem, így nem tudták pontosan, mit játsszanak. Ingrid sejtelmessége, Bogart rezzenetlen férfiassága, amely csak akkor rendül meg, mikor meghallja (Játszd újra, Sam!) szerelmes dalukat – a film nagy erejű pillanatai közé tartozik. Amikor H. B.-nak csak az ajka rándul meg – a filmszínészet történetének nagy pillanatai közé sorolható. Miként az is, amit Belmondo idéz vissza a Kifulladásigban: felemelt hüvelykujjal lassan végigsimít az alsó ajkán. S közben nem árt, ha a kezében ott izzik egy félig szítt cigaretta.

A reptéri jelenet

No és a repülőtéri jelenet, amelyet Király Jenő magyar filmológus 40, azaz negyven könyvoldalon keresztül elemez a Frivol múzsa című két kötetes, 1994-ben megjelent művében. A lebegtetés, a szerelmi konfliktus nyitva hagyása, és a végső, minden egyértelműséget nélkülöző megoldás (Ilsa nem marad Rickkel, hanem elmegy a háborús ellenálló hőssel) a zsöllyében nem győz meg minket. Ezért is készültek folytatások és remake-kísérletek. Michael Walsh regénye, a Múlik az idő, magyar fordításban is megjelent. A Havanna címmel 1990-ben forgatott, bevallva/bevallatlanul remake-nek, azaz újraforgatásnak szánt mozgókép Robert Redford és Lena Olin főszereplésével, finoman szólva nem nyerte el a várt tetszést, hollywoodi tucatdarab maradt.

Nekünk megmarad Párizs

Más operáció is megesett a filmmel. Természetesen kiszínezték, bárki láthatja, aki rákattan a világhálón. Kék és kanárisárga színek uralják a képmezőt. Amint Ilsa belép a bárba abban a selymes csillogású sárga blúzban, csodálom, hogy Rick asztalt ad nekik, s nem azt mondja, hölgyem öltözzön át, s úgy térjen vissza. De hát ez a klasszikusok sorsa.

S ha már itt tartunk, nem lehet szó nélkül ellépni a magyar szinkron hibái mellett. Tudom, hogy egyszer hozzá fognak nyúlni, hogy valamikor majd újra „magyarhangosítják”, miként most megtették a Volt egyszer egy vadnyugattal is. Szentségtörő kijelentés következik: ma már úgy gondolom, ráfér a Casablancára is ez a frissítés, a ki tudja milyen okokból elkövetett fordítói pontatlanságok kiirtása. Azt persze nem tudjuk, ki veszi majd magának a bátorságot, hogy ezt megtegye? Hol talál olyan hangokat, mint Váradi Hédié vagy Kálmán Györgyé, s ha mondjuk, a reménybeli szinkronrendező felkéri esetleg Nagy-Kálózy Esztert vagy Kováts Adélt, vállalják-e a kihívást?

14095822_10208802941969005_7459491450997574655_n

S. Z. Sakall, azaz Szőke Szakáll a forgatáson

A most 90 éves Puskin mozi, az egykori Fórum filmszínház ünnepére vetítésre kerül a Casablanca digitálisan felújított változata. Úgy hírlik, köztes megoldás született: a film feliratozva kerül a közönség elé, s így fogják a továbbiakban vetíteni. De, úgy gondolom, már akadna olyan szinkronos, aki kockáztatná a közfelháborodást, ami lenne, ha nem Kálmán György vibráló, selymes baritonja mondaná a klasszikussá nemesedett mondatokat: „Nekünk megmarad Párizs”.