Bridget Jones babát vár
A Bridget Jones babát vár azt hozza, amit a célközönség vár tőle. Egészséges folytatás született.
A harmadik Bridget Jones-mozi tipikus kortárs angolszász sequel: a folytatás és a remake előnyeit is magában foglalja, egyszerre következetes továbbszövése kedvenc főhőseink életének és gátlástalan újrahasznosítása az eredeti sikerfilm attrakcióinak.
Miután a Bridget Jones naplója óriási és megérdemelt sikert aratott 2001-ben, gyártói követték az ilyenkor szokásos hollywoodi hagyományokat. Elkapkodták, összecsapták a folytatást, a már 2004-ben bemutatott Bridget Jones: Mindjárt megőrülök! címűt, ami pénzt még bőven hozott, kritikai elismerést viszont már korántsem. Addig ütötték a vasat, amíg meleg, kereskedelmi szempontból jól döntöttek, esztétikaiból viszont aligha, mivel a következő folytatással már 12 évet kellett várniuk. Most többé-kevésbé hasonló stratégia szerint jártak el: nem kérdés, kasszasiker lesz-e a Bridget Jones babát vár, de újabb folytatástól nem kell tartanunk a közeljövőben.
Tizenkét év alatt már az eltelt idő is cselekményt generál, és ezt az alkotók, köztük az első film, a Bridget Jones naplója rendezője, Sharon Maguire ki is használták. Viszont tették mindezt az elvárhatónál kevésbé ötletesen és túlontúl könnyed hangvételben: nem a negyvenes éveit taposó nők korával járó személyes problémákra koncentrálnak, hanem inkább pusztán arra, hogy változnak az idők, és Bridget – együtt mindazzal, amit képvisel – kiment a divatból, őskövületté vált. Terítékre kerül mindenféle újdonság az elmúlt tíz évből: a média bulvárosodása, a hipszterek, a rámenős és karrierista nők, na meg az érett asszonyok körüli szexuális kultusz (milf, cougar). Nagy ziccert hagynak ki ezzel Maguire-ék, annál is inkább, mert Renée Zellwegernek és a filmet forgatókönyvíróként és mellékszereplőként is jegyző Emma Thompsonnak ezzel lehetősége lett volna személyesebb filmet készíteniük.
Bridgetnek elérkezett az utolsó esélye arra, hogy gyereket szüljön, aminek viszont – az alkotók hibájából – a cselekményben nincs sok köze ahhoz, hogy rövid idő alatt összejön két pasival is: régi szerelmével, Mark Darcy-val (Colin Firth) és egy amerikai párkapcsolati tanácsadóval, akit Patrick Dempsey alakít. Valamelyiküktől teherbe esik, de nem tudja, ki az apa. Bármennyire is hasonlít a Mamma Mia koncepciójára, ez volt a legjobb ötlete Maguire-nek és társainak: végig nyitva hagyják a kérdést, hogy ki a gyerek apja. Bridget, a potenciális apák és mi, nézők csak a fináléban tudjuk meg a választ, miközben a hősnő különféle okokból mindkét férfival elhiteti, hogy tőlük van a gyerek. Ez a komikus szituáció sok geget termel, de az apa kilétének kérdése is ugyanarra a dilemmára épül, amire az első film, a Bridget Jones naplója bonyodalma: hogy két pasi közül kit választ Bridget. Most viszont egy fokkal komplikáltabb a helyzet: a hősnőnek nem kell azzal maradnia, akié a gyerek. Maguire új fogást talált a régi bonyodalmon, annál nagyobb kár azonban, hogy végül elegánsabban is lecsaphatta volna a labdát: a finálé éppoly kiszámítható, mint ahogy azt is sejteni lehetett, hogy Bridget nem Hugh Grant playboyával, hanem a mogorva és arisztokratikus Darcy-val marad az első film zárásában.
Annak ellenére, hogy Bridget átlagos külsejű és kissé csetlő-botló nő (Woody Allen balfékjeinek ellenkező nemű változata), ismét két remek pasi verseng érte, az alkotók azonban nem csak a célközönség azonosulására számító, vágyteljesítő narratívát hasznosítják újra az első filmből. Darcy semmit nem változott, de a nagyobb baj az, hogy Bridget új amerikai pasija alig különbözik Hugh Grant macsójától, és amiben eltér a jelleme, azzal sem megyünk sokra. Az amerikai szerelemguru Dempsey alakításában Grant karakterének visszafogottabb és kevésbé karizmatikus reinkarnációja, pedig érdekesebb lett volna a film, ha inkább szélsőségesebb, elrajzoltabb figura lenne, mert akkor több konfliktus pattanna ki közte és Darcy között személyiségük különbségei okán.
Ami az ismerős fordulatokat illeti: Darcy rovására riválisa ismét hazudik egy csúnyát (ez a fordulat természetesen eleve Jane Austen Büszkeség és balítéletéből származik), Bridget főnöke újfent egy felelőtlen médiacápa, akinek hősnőnk stílusosan mond fel, erkölcsi győztesként lépve le. Az alkotók komikumként tálalják azt is, hogy Bridget nem nagyon változott: a nyitójelenetben ugyanúgy magányosan ünnepli a születésnapját, mint régen. Dramaturgiailag lehetne izgalmasabb is, ahogy Maguire és írói továbbszőtték a hősnő sorsát: a komikumra helyezték a hangsúlyt. Bár meg kell hagyni, drámai pillanatai is vannak a filmnek, Maguire-ék nagyszerűen oldják meg például, ahogy Bridget célja az apa kilétének kiderítéséből a baba kihordására változik, emelkednek számára a tétek, majd kálváriája végül elér egy mélypontot (amit persze már sajnos tipikus felemelő amerikai zárás követ).
Viszont összességében a tónus túl harsány, karikaturisztikus, az ezzel járó hiteltelenség pedig a film drámaiságának rovására megy. Ami pedig a humort illeti, az nem éppen korszerű: a filmet ódivatúan sztereotipikus, enyhén xenofób komikum dominálja, Bridget hírműsorai alkalmával például nevethetünk afrikaiakon, ázsiaiakon, és külön gegforrás egy vaskos akcentussal beszélő olasz vendéglős is. Bele lehetne magyarázni, hogy ez önironikus humor a britek részéről, de inkább arról van szó, hogy Maguire és alkotótársai a nosztalgiafaktort igyekeztek kimaxolni, azt gondolva, hogy egy tizenöt éves film folytatásában ez még belefér. Ha már találó poénokkal alig tudtak előállni, mennyiséggel próbálták kompenzálni a minőséget.
Egy tökéletesen szabványos kortárs sequel gördült le az angolszász filmipar futószalagjáról: ha repetitíven és középszerűen is, a Bridget Jones babát vár azt hozza, amit a célközönség vár tőle. Olyan, mint ma újranézni az eredetit, már ha legutóbb a mozipremierje idején, azaz másfél évtizede láttuk és már javarészt elfelejtettük, bár ez sajnos nem csak tudatos alkotói tervezés eredménye, hanem abból is fakad, hogy javarészt kispórolták a filmből az ötleteket. Egy franchise részét képező folytatással szemben a közönség úgyis nagyon konkrét elvárásokat támaszt, így az alkotóknak nem kell kétszer mondani, hogy saját ötleteik elpuskázása helyett lopjanak az eredeti sikerfilmből, és csak annyit változtassanak, hogy az is élvezze a mozit, aki épp újranézte a tévében az első két részt, és szeretné tudni, hogyan alakult a főhősök élete.
Forgalmazó: UIP-Duna Film
A Bridget Jones babát vár a Magyar Film Adatbázison
