Jobb, mint a Titanic

|

Az ígéret

Elkészült az első hollywoodi film az örmény népirtásról, a kérdés csak az volt, giccsbe fordul-e majd az eposzi történet, avagy tud-e újat mutatni egy holokausztfilm a poszt-Saul fia érában.

Oscar Isaac, Charlotte Le Bon

Ha lenne lista azokról a fontos történelmi eseményekről, amiket Hollywoodban elhanyagoltak, az örmény népirtás biztosan előkelő helyet foglalna el rajta, pláne mivel a törökök a mai napig tagadják. Most készült egy nagy büdzséjű, két sztárt (Christian Bale, Oscar Isaac) is felvonultató patinás feldolgozás, aminek egyik producere, Kirk Kerkorian is örmény származású. A rendező, Terry George és a forgatókönyvíró, Robin Swicord egyaránt specialistái az egzotikus és nagyszabású történelmi filmeknek, előbbi a Hotel Ruandát, utóbbi az Egy gésa emlékiratait jegyzi.

És ezzel el is érkeztünk ahhoz, mi a fő probléma a filmmel: stílusa pont annyira divatjamúlt, mint amit ilyen hollywoodi veteránoktól várni lehet. Olyan, mint a Titanic, csak itt nem a jégheggyel való ütközés a karakterek világát megbolygató katasztrófa, hanem az örmény népirtás. A háború egy szerelmet látszik szétszakítani, ami két örmény, a fiatal, vidékről jövő orvostanhallgató, Mikael (Oscar Isaac) és egy Párizsban nevelkedett gyönyörű nő, Ana (Charlotte Le Bon) között bimbózik.

Christian Bale, Charlotte Le Bon

Abból a szempontból ez a film biztosan jobb, mint a Titanic, hogy itt a főhős riválisa, egyben a történet antagonistája nem egy megátalkodott gazember, mint Billy Zane karaktere, hanem egy igazán remek fickó Christian Bale alakításában, akivel valódi szerelmi háromszöggé alakul a főhősök viszonyrendszere. Bale karaktere, Chris Myers egyszerre félelmetes rivális és egy igazi hős, az Associated Press világhírű sztárriportere, szenvedélyes, ambiciózus és nagy igazságérzettel megáldott személyiség.

Vele szemben Mikael egy szerethető, jólelkű fiú, de közben igencsak megalkuvó is, például a film nyitányában elvesz egy falubeli nőt csak azért, hogy a hozományból orvosnak tanulhasson. Adott a kihívás és a jellemfejlődés lehetősége a főhősnek, ráadásul amikor a három fő karakter találkozik, Chris és Ana együtt vannak, a nő pedig érthetően rajong az újságíróért és viseli el még a hibáit is, még ha kapcsolatuk nem is mentes a konfliktusoktól.

A film alaphelyzetében tehát van potenciál, de nagyrészt kihasználatlan marad. Az antagonista például sokkal rokonszenvesebb karakter marad, mint a főhős, akinek jelleme nem fejlődik eleget, például később is hanyagolja a szerelmet a kötelességtudat javára. Nem önerőből, hanem a véletlennek köszönhetően tudja – ha csak ideig-óráig is – elcsábítani Anát Christől. A főhős tehát egész egyszerűen nem elég érdekes karakter, semmi nem teszi különlegessé, csak egy random örmény, aki sodródik az eseményekkel.

Manipulatív politikai szándék is belelátható

Ha ennyire parlagon hagyták ezt a szerelmi háromszöget, mi értelme volt az egésznek? Amondó vagyok, Chris karaktere egyszerűen azért sikerült ennyire markánsra, mert amerikai, ahogy a film is. Nem is olyan régen csak úgy lehetett Hollywoodban külhonban játszódó, egzotikus kosztümös filmet csinálni, ha Tom Cruise játszotta a főszerepet (lásd pl. Az utolsó szamurájt), mostanra annyi változott, hogy a főhős már lehet külföldi, de ezt továbbra is kompenzálni kell.

Az amerikai nézőt tehát továbbra sem érdeklik olyan történetek, melyekhez nemzetüknek nincs különösebb köze, illetve nem tetszik nekik, ha a film messze leghősiesebb karaktere nem honfitársuk (legalábbis Hollywoodban egészen biztosan így gondolkodnak). Akár kissé manipulatív politikai szándék is belelátható a film végkicsengésébe, ami azt hangsúlyozza, hogy az USA az örmények oldalán állt annak idején. A film csak annyiban merész, hogy szembemegy a török állásponttal, de közben meg végtelenül polkorrekt is, például a holokausztfilmek „jó német” karakterei után szabadon itt sem ritka a „jó török”.

Ami a népirtás szálát illeti, abban benne van minden holokausztfilmes giccs és klisé, amelyekkel Nemes Jeles László olyan elegánsan leszámolt a Saul fiában. Mindhárom főhős legalább egyszer belesír a kamerába, ami expliciten csüng mindazon a horroron, ami a Saul fiában elmosódott a háttérben. Amihez itt rengeteg statiszta, külhoni forgatás, méregdrága látványvilág kellett, azt Nemes Jeles sokkal hatásosabban megoldotta egy helyszínen, kis büdzséből és ismeretlen színészekkel. Az ígéretben a cselekmény végig a holokausztfilmek rugójára jár, ebből a filmből nem derül ki, hogy mi volt a különbség a két genocídium között, ha pedig nem volt, akkor nem kellett volna megcsinálni ezt a filmet.

Hollywood letudta a filmet az örmény népirtásról

Az ígéret pont így nézett volna ki akkor is, ha évtizedekkel korábban készül, legfeljebb akkor nem egy latin-amerikai színész alakította volna a főszerepet, hanem Tom Cruise. Mindez persze azt is jelenti, hogy profin megcsinált, magas technikai színvonalat hozó filmről van szó, de ma már ez kevés. Ha valamiért megéri megnézni a filmet, azok az alakítások, főleg Isaac és Bale remekelnek. Előbbi időközben okkal indult el az A-kategóriás sztárság felé, rokonszenves volt a Star Wars: Az ébredő erőben és éppoly félelmetes az Ex Machinában, mint ebben a filmben Bale.

Hollywood tehát letudta a filmet az örmény népirtásról, de tényleg csak letudták, annyira megúszósan, amennyire csak lehet. És még a címe is rossz, de hogy ez a film egy beteljesítetlen ígéret, az biztos.

Az ígéret a Magyar Film Adatbázison

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

CÍMKÉK: