„Godard egy paraszt!”

|

Arcélek, útszélek

Sötéten és homályosan, road movie Agnès Vardával.

A francia újhullám egyetlen női rendezője

Agnès Varda a francia újhullám egyetlen női rendezője. De nem csupán az. Sokkal több annál. Példának okáért, forgatókönyvíróként jegyzi Bertolucci hatalmas botrányt kavart Utolsó tangó Párizsban című filmjét. (A filmet nem engedték a spanyol mozik műsorára tűzni, Olaszországban pedig betiltották, rendezőjét pornográfia vádjával eltiltották a közügyektől. A film Marlon Brando nagy visszatérése, a filmtörténet szenzációs alkotása. Rendezőjét és férfi főszereplőjét Oscar-díjra és a filmet Golden Globe-ra is jelölték.) Agnès Varda mindenesetre belgiumi születése és görög származása ellenére is francia nemzeti kincs. A női filmrendezői látásmód egyik letéteményese. Ezért is lényeges, hogy az idén május 30-án a 90. életévét betöltő Varda egy új, igazán bohém hangvételű filmmel mutat példát a fiatalságnak, illetve mindenkinek, aki szereti az életet. Ezen utazása során partnere ebben az egyedi hangvételű dokumentumfilmben az identitását titokban tartó J. R. művésznév mögött rejtőzködő, negyven körüli sztárfotós. Kettejük közös kalandjai és közös performális megmozdulásai teszik ki a filmes kísérlet nagy részét.

Megismerkedésük nem személyesen kezdődött, hanem, mint utalnak rá számos esetben, elkerülték egymást. Ám mindketten tisztelettel és csodálattal szemlélték a másik művészetét. Elkerülhetetlen találkozásuk gyümölcse pedig ebben a filmben kulminált. Az extravagáns hajviseletű kicsiny, idős nénike és az örökkön a kalap és sötét szemüveg mögé bújó férfi ugyanis felkerekedik, és a fényképezőgép kinézetű egyedi furgonnal nekivágnak a francia vidéknek, hogy speciális guruló fotólaborjukban megörökítsék Franciaország hétköznapi arcait.

Eközben persze megismerjük az országban váltakozó tájakat, falvakat, az embereket és még az állatokat is. Találkozunk majd olyan gazdával, aki az innovációért rajongva egyedül művel meg nyolcszáz hektár földet távirányítású traktorjával, és megismerjük a postást is. Lencsevégre kerül az egykori bányásztelep kiürült házsorainak utolsó női lakója, aki szembeszegül a kilakoltatással, hogy védje ősei és egyben saját maga emlékeit. Illetve csoportportré készül a különböző műszakokban dolgozó, és ezért egymást nem igazán ismerő szállítmányozási dolgozókról, azok szakszervezeti múltjáról, illetve feleségeikről, akik között akad még kamionsofőr is. De nemcsak ez történik, hanem elnéptelenedett falvak széllel-bélelt házait töltik fel hőseink élettel, emlékekkel – teszik ezt úgy, hogy happeningeket szerveznek, és hatalmas méretűre nagyított fotókkal fednek el házfalakat, tűzfalakat, csűröket és konténereket. A hétköznapiságból kiemelt fotókon szereplő emberek nem csak a képeken, hanem a filmben is sztárrá válnak egy kis időre, és megismerjük közben szokásaikat, örökségükhöz való hozzáállásukat. Hogyan emlékeznek a bányászok leszármazottai a régi időkre? Hogyan állnak a földműveléshez a mostani mezőgazdászok? De szóba kerül a szakszervezeti vezetők háttérvilága, vagy az is, hogy a kecsketartók közül melyek azok, akik leégetik az állatok szarvát, hogy azok ne okozzanak sérülést egymásnak, és meghallgathatjuk azt is, hogy milyen elveket vallanak, akik a hagyományos szabad és vad életformában hagyják élni a patásokat.

Természetesen nem csak arcok, hanem mozdulatok, kezek és lábak is megelevenednek ezeken a modern kori freskókon. Mint ahogy Godard filmjének, a Külön bandának is emléket állítanak Vardáék, akik egy tolószékkel ralizva száguldanak végig a Louvre-on, számos híres festő nevét kurjongatva Raffaellótól Arcimboldóig. Az is kiderül, hogy Varda egyik első rövidfilmjében Anna Karina partnerét maga Godard alakította, J. R.-hoz hasonlatos jelmezben, azaz kalapban és napszemüvegben. Így, míg végül a neves filmrendezőnő anyókásan fonnyadt és már csak ezért is vicces talpát, tenyerét és a korral elgyengült barázdált környékű szemét fotózza J. R. és stábja az utolsó óriásplakátra, addig az is kiderül, hogy a narratíva kifutása maga Godard megkeresése. Láttunk már hasonlót akár magyar filmben is. Gondolhatunk itt arra, hogy a Fekete Ibolya által jegyzett Utazások egy szerzetessel hogyan lenne összekombinálható a Szomjas-féle Mr. Universe-szel.

Ám a végkifejlet még tartogat számunkra meglepetéseket. Mint ahogy megidéződnek majd fájdalmas pillanatok is a régi barátságból. Felbukkan a képeken Varda egyik legismertebb filmjének, a Cleo 5-től 7-ig-nek a női főszereplője, Godard egykori felesége, a Hanna Karin Blarke Bayer dán modellből lett francia színésznő, a már említett Anna Karina. Mint ahogy láthatjuk azt is, hogy a bohókás öregasszony hogyan éli át újra férjének (Jacques Demy Arany Pálma-díjas filmrendező) elvesztését. Ne feledjük, Varda már az egyik ezt megelőző filmjében, az 1991-es A nantes-i Jacquotban is elsősorban férjének állít emléket. Bár itt úgy tűnik, hogy igazán még most sem tudta elfogadni a férfi 28 éve bekövetkezett halálát. Hiába, erős kötelékek ezek. Barátságok, munkatársi összefonódások, szerelmek és házasságok. Varda mostani filmjének producere sem akárki, hanem lánya, Rosalie Varda.

Nem tudhatjuk igazán, hogy ez egy búcsúfilm-e. De ha ez lesz Varda utolsó munkája, akkor ez egy szép elköszönés a közönségtől és az élettől. Megmutatta ugyanis a rendezőnő, hogy még mindig kész inspirációt meríteni és inspirációt nyújtani. Filmnyelve nem avítt, emellett, mint aki tisztában van saját és kortársai kanonikus helyzetével, felvállalja ikonságát. Így szépen illeszkednek egymáshoz a régi filmbejátszások, az azokra történő időutazásos reflexiók és a modern kori street art és animáció. Mint ahogy szép szimbolika az is, hogy a rendezőnő látása a kortól és az élet hozta örömtől és szomorúságtól elhomályosodik, mint ahogy a fotóművész pedig napszemüvegén át, azaz pár árnyalattal sötétebben látja a világát. A film alatt futó akusztikus gitárfutamok kellemes aláfestést kölcsönöznek a mély és egyben bohókás történetnek, mely egy egyedüli hangvételű művész búcsújaként is értelmezhető egyben, de úgy is, hogy a művészet már megörökített egy Varda-képet és betette panteonjának vitrinjébe. Válhatsz fiatalon ikonná, ami kitart az öregkoron át az életed végéig, sőt még aztán is. Hiszen ha igazi művész vagy, annyira nem is számít a kor. Varda így egyszerre készít számvetést, és egyszerre üzen a jövőnek is. Éli az életét.

Az Arcélek, útszélek a Magyar Filmadatbázison

CÍMKÉK: