A Viszkis
Antal Nimród élvezetes mozit készített, mégsem tudta hozni első filmjének egyediségét.
Szalay Bence
Be kell vallanom, hogy a Kontroll sikere után nagy várakozással ültem be Antal Nimród második Magyarországon forgatott filmjének, A Viszkisnek a vetítésére. Ilyenkor szokott ugyanis eldőlni, hogy egyedi hangvételű rendező áll-e a kormányrúdnál, avagy biztos kezű filmmunkás tartja egyben a legénységet. Persze néha kiderül, hogy egyik sem. De erről most szó sincs. Hiszen Antal Nimród megint csak olyan eszközöket vetett be új filmjében, amire a magyar filmesek általában nem szoktak odafigyelni.
Eleve a magyar közönség vágyik saját hőseire a mozivásznon is, ami kevésszer adatik meg neki – akárcsak az életben. A Dögkeselyű sikere óta várunk hát egy vállalható akciófilmre. (Mi tagadás, az Európa Expressz vakvágányra futott bénázását magam is szeretném az emlékeimből véglegesen kiretusálni. Segíts rajtunk, radírpók!) Bár az is igaz, hogy a Kojot, A vizsga vagy akár a Budapest Noir is tartalmaz némi csetepatét néhány snitt erejéig. Végre!
Itt a történetet azonban az élet körvonalazta, és mindenkire volt némi hatása, már ha életben volt azokban a zűrös kilencvenes években, amikor a Szomszédok társadalmi akváriuma mellett már vidáman vadásztak a cápák az éjszakai élet zavarosában. Lásd mondjuk Vizo Váci utcai putyiskodását a youtube-ra feltett videóban. Prisztást, Fenyőt és egyébként az egész politikai zűrzavart szóba sem hozom, de jelzem, makacs idők voltak azok. A kisembereknek is kellett akkoriban egy sztár, egy fantom, aki megcsinálja azt, amiről a néhai elkeseredett átlagpolgár csak álmodhatott.
A főszereplő Szalay Bence bár nem rendelkezik az Ambrus magabiztosságából áradó sármmal, mégis egész jól hozza a rendezői utasításokat. Schneider Zoltán csatakosra varacskosodó láncdohányos és gyógyszerfüggő nyomozója is felettébb vállalható. Mi több, számos remek rövid felvillanással segítik a produkciót olyan tehetségek, mint Keresztes Tamás, Zsótér Sándor, Tóth Ildikó vagy akár Ruszina Szabolcs. Mindenki a karakteréhez talán leginkább illő apró szerepben brillírozik néhány snitt erejéig. A rendező ezt az adut is kijátszotta.
Meg kell említenem, hogy a háttér is rendesen el van találva. Bár tény, hogy már nem emlékszem pontosan, milyen telefonfülkék voltak azokban az időkben, de az igazság az, hogy nem is nagyon kell. Ugyanis nincs ideje a figyelemnek ilyen irányokba elkalandoznia. A film tempója feszes, a történet ismerete ellenére ébren tartja a kíváncsiságot, és a feszültség keltette izgalomban néha nagyokat rúg az ember az előtte lévő moziszék hátába. Persze azért van bája a rengeteg Daciának, Ikarusnak és a rendőrbajuszhoz tartozó tányérsapkának, akárcsak a Bartók Bélá-s ezres bankóknak is. Jelzem, ha Ambrus tényleg elrejtett ebből pár milliót, akkor már tényleg hagyhatja. Ha majd aláírja őket, esetleg jó piacuk lesz egyszer a numizmatikusoknál vagy a bélyeggyűjtőknél, de ennyi.
Mikor egy film futással kezdődik, annak megvan a maga fórja. Számos példával alá tudnám ezt támasztani, de gondolom, mindenkinek eszébe jut legalább egy. Antal nem hagyta ki ezt a ziccert sem. A korhangulatot a Scampolo együttes Frakk-orgonás alászőnyegezésű örökbecsűje festi meg, a Ne írjon fel, rendőr bácsi! című dallal és egy lazán fenyítő daciás Trill Zsolttal. Egy ilyen kezdéstől azért elolvadhatna az ember. Ha nem ugranánk egyből Lukáts Andorra mint papra és Pogány Juditra, aki a főhős nagymamáját hozza. Tény és való, csak a hitelesség miatt elvártam volna némi csíki dialektust, ha már Székelyföldön kezdődik a történet. De az is lehet, hogy a pesti mozikban ez a komikum forrása lett volna. Ki tudja? Persze, azt hiszem, az is elvárható lenne a film forgalmazóitól, hogy a románul beszélő részekben, mint ami mondjuk a Viszkis román hadseregben eltöltött időszakát övezi, ne az angol fordításból következtesse ki a jónép, mit is üvöltenek a béke nevében Ceaușescu katonái. Elvégre nálunk a román nem államnyelv. De egy erdélyi vetítésnél mondjuk a székely nemzettársak lehet, hogy majd ezért jobban mulatnak majd. Így lenne meg az egy-egy. No de oda se neki.
A sereg előtt persze van még némi hányattatás, egy részeges apa, majd a nevelőintézet. Itt a Bebukottakra emlékeztető rituálé végül a csulázástól a sercintésig vezető út síkosságát szemlélteti, de mégsem a megaláztatás jut feltétlen az ember eszébe, amint a nyálba fagyott kis Ambrus kálváriájának ezen állomásán a kamera elidőz. Román gyermekkor, pfúj! – zsumutol a nyomozó is. Mikor a vallomás, mint pszichológiai előzmény, egyfajta visszamerengéssel indítja el az eseményeket, hogy majd lassan eljuthassunk az októl az okozat mibenlétéig. A regénybe illő klisék egymásba fonódása még a nyomozóból is azonnali filmkritikust farag. Micsoda giccs! Fuldokolja berzenkedve. Némileg igaza is van. Romantikus szálak sokasága. Ambrus lelkiismereti okokból nem lő emberre határőrként. Szökés a seregből, egy vonat aljára szíjazva csempészi be magát Magyarországra. Lentről kezdi a Dózsa hokicsapatában, és persze ha már romantika, szerelembe esik a legfelsőbb társadalmi kaszt lányába. Apu ennek persze nem örül. Le is románozza az Erdélyből jött menekültet. Mit tehetünk? Még mostanra sem olvadt össze heg nélkül a szétszakított nemzet, nemhogy akkor.
Móga Piroska
Innen indul be igazán a történet. Az eleve komplexusos erdélyi fiatal megmutatja majd, hogy mi a bátorság. Igaz, ehhez mindig kortyint némi ajzószert, hiszen a stressz, akárcsak a zsír, az alkoholban oldódik leginkább. A film hátrányaként mutatkozik meg, hogy a kezdeti nyögvenyelős bénázás után sem derül fény a Viszkis profizmusára, mint ahogy a banki szektor és a rendőrség felkészületlenségére sem. Nem mutatják a tervezés fázisát, a megtévesztést is elmaszatolják azzal, hogy a kínainál beszerez egy parókát. Nem sokat kapunk arról, hogy miért készült Ambrusról ezer különféle fantomkép, vagy hogy két számmal nagyobb cipőben lépett mindig a tettek mezejére. Mint ahogy arra sincs hangsúly fektetve, hogy egy esetet kivéve a Viszkis virággal lepte meg a pénztárosnőket, és hogy udvariasan bánt áldozataival, volt tehát stílusa. Ez sajnos elmaradt a filmből, pedig a jellemrajz egyik legfontosabb eleme lehetett volna.
Cserébe persze jut nekünk egy akciódús szaggatás, amiben a kaszkadőrök kapnak igen jelentős szerepet. Autós üldözés, motoros üldözés, rohanva üldözés. Bravúros balesetek, halált megvető ugrások és vetődések, egy-két géppisztoly-sorozat, kevés belharc (az megmarad a jégpályás jelenetekre). Feszültség, izgalom: és azon kapjuk magunkat, hogy együtt zihálunk az Ambrust alakító Szalay Bencével. No meg persze némileg Klem Viktorral, aki Ambrus társát, Gézát alakítja. A valóságban persze Ambrus több társsal dolgozott együtt, ezek ötvözete lett végül a Klem által játszott karakter. De ezt hagyjuk.
Az, hogy az Ambrussal három éve együtt lógó forgatókönyvíró-rendező miért nem helyezett hangsúlyt a női karakter kidolgozására, nem tudhatom. De tény, hogy Móga Piroska nem viszi túlzásba az eszményi nő, Kata megjelenítését. Bár az is tény, hogy a filmbeli alany nem akar különösebben tudni Ambrus viselt dolgairól, mint ahogy állítólag arról sem, hogy honnan van az a temérdek pénz, amiből közösen bejárják a fél világot. Beéri annyival, hogy kérdéseire a válasz: medvebőr. Bár ennek ellenére bizonyára igen eszes lány, de értelmiségi jelene csupán abban kulminál, hogy van a filmben olyan jelenet, amiben láthatjuk kijönni az egyetem elé. Na bumm!
A rendőrség képviseletében szintén klisékben fürdőző megjelenítés látható. A Schneider által megformált nyomozó egy kókadt növényt pesztrál egy füstös, ablaktalan szobában. Állandó izzadása sejteti, hogy a nyomozás alatt versenyt fut nála a rák és az infarktus. Az ügyre ráment a család, az egészség és majdnem a karrier is, de az azért mégsem. A Kojak Stavrosa mintha kapott volna egy utolsó lehetőséget. Így a film végére összeszedi magát, hogy utolsó röffenéssel a dolog végére járjon.
Más rendőrök nem nagyon vannak a filmben. Hiába, az egyenruha uniformizál, vagy mi. Persze ha már kinyitottuk a klisék nagykönyvét, van a filmben egy kiérdemesült testépítő-rendőr, aki azzal fejbe is vágja az Ambrus társát játszó Klemet. De csak azért, hogy megmutassa, a régi módszereknek mindig divatjuk van. Aztán ha nem is olyan bámulatosan, mint az a valóságban volt, a Viszkis még a börtönből is megszökik, hogy a film végére a rend szigorú őrei elfogásakor tisztelettel felsegítsék rá a zakóját.
De ez már csak az élet írta sallang, mint ahogy az is, hogy egy korongos mindig korongos marad. Most persze a Viszkis sárból gyúrja saját képmásának gólemjeit. A magyar film pedig, úgy tűnik, vevő rá, és ha a reggeli műsorok reklámereje emeli a szintet némi sárdobálással, akkor a közönség is az lesz. Antal Nimród élvezetes mozit készített, de mégsem tudta hozni első filmjének egyediségét. Az mindenesetre nem baj, hogy van egy olyan rendező, aki másféle bevett eszközökkel színesíti a repertoárt, mint társai. Itt persze nem a film végén a színészre sebtiben felragasztott asztalbajuszra gondolok. Mert azt inkább hagyjuk.
A Viszkis a Magyar Film Adatbázison
