A hihetetlen család 2.
Senki sem gondolta volna, hogy egy animációs film lesz a szuperhősfilmek egyik non plus ultrája, ahogy azt sem, hogy egy folytatás képes bőrlehúzás helyett felülmúlni elődjét. A hihetetlen családnak minkettőt sikerült elérnie. Hihetetlen…?
14 éve alkotta mega Pixar aranytojást tojó kakasa(?), Brad Bird az akkor – és máig – formabontó, fenomenális animált szuperhősfilmjét, A hihetetlen családot. Bird műve már akkor olyan teret hódított magának és olyan eredményt ért el „mesefilmként”, amilyet az akkor szárnyait bontogató Marvelnek csak 2-3 éve, sok filmmel a hátuk mögött sikerült. Ugyan sokat kellett várnunk arra, hogy az akkor kiépült makroverzum bővüljön, tökéletes időpontban lépett színre újra a Parr- család. A történet szerint ezúttal Helen (Nyúlányka) kerül középpontba, így Bobra (Mr. Irdatlan) hárul a feladat, hogy Illanával és Vill-lel megoldja otthon a hétköznapi élet kihívásait. Nehéz változás ez mindannyiuk számára, amit nem könnyít meg az sem, hogy senki nem tudja még mindig, milyen erő is lakozik Furiban. Amikor egy új gonosztevő elméjéből kipattan egy briliáns és veszedelmes terv, a családnak – és Fridzsimannek – ismét egy csapatként kell dolgoznia.
A hihetetlen család 2. egyik nagy erénye a témáiban, illetve azok aktualitásában rejlik. Patty Jenkins Wonder Womanjének megjelenésével és sikerével egy olyan korszak kezdődött, ahol a női szuperhősöknek is helyük van, vállvetve és egyenlő felekként harcolnak a férfi hősökkel. Bob, a klasszikus szuperhősök világában élve nehezen viseli, sőt, kudarcként éli meg, hogy helyette feleségét választották, így a világot egy nő menti meg napról-napra. Felcserélődnek a szerepek: az otthoni, „női” munka elvégzése és a gyereknevelés – ma már kicsit sem szokatlan, de sokak számára még mindig megbotránkoztató módon – teljes mértékben az apára hárul. A folytatás több szempontból is a „gyengébbik” nemé: sok a női főhős, Helen középpontba kerül, otthon pedig – Furi felbukkanó képességeit és a folyton változó matekot leszámítva – Illana problémái kerülnek előtérbe. Emellett üdítő színfoltként sok vidám pillanat forrása Furi, aki az előzményhez képest jelentősen több időt tölt a vásznon. A film nagyon intelligensen veszi elő és kezeli a szexizmus témakörét, az azzal járó problémákat több aspektusból mutatja be, majd néhol egy-egy poénnal agyoncsapva, de összességében jól közvetíti állásfoglalását.
Habár az internet közel sincs olyan markánsan jelen az alkotásban, mint napjainkban, mégis a közösségi média, a technika „sötét” oldala, az azzal járó veszélyek is nagyon árnyaltan, jól kibontva jelennek meg. Az egyetlen hiba ezzel kapcsolatban az antagonista: könnyen kitalálható, hogy ezúttal ki a „gonosz”, azonban a film meglepően sokáig igyekszik a néző elől rejtegetni annak valós kilétét, emiatt leleplezése sem nem meglepő, sem nem hatásos. Ezt leszámítva azonban A hihetetlen család második része – hihetetlen módon – jobb lett, mint az előzmény. Habár az első rész kultikussá vált, a folytatás nagyon ügyesen meglovagolta ezt, és magasabbra emelte a lécet. Az akciójelenetek nemcsak szépen koreografáltak, hanem sokkal életszerűbbek és hatásosabbak is, mint az élőszereplős verziókban. A látványvilág ezúttal is lehengerlő és részletgazdag, az operatőri munka szintén remek, emellett a mű sikerességét nagyban erősíti Michael Giacchino jelentekbe simuló stílusos zenéje, ami az akció aláfestéseként a legtökéletesebb. Habár a poénok briliánsak és a sajtóvetítésen csak pár gyerek vett részt, meglátásom szerint a humor nagyobb részben a szuperhősfilmeken és A hihetetlen családon felnövő, illetve aktív DC- és Marvel-blockbuster fogyasztó felnőtteknél fog igazán betalálni. A másik, mesefilm lévén meglepő vonása szintén kiemelkedővé teszi, de nemcsak a műfajbeli, hanem en bloc a filmek között: nincsenek vegytiszta jellemek és szereplők; a jó követ el hibákat, sőt, néha azt sem tudja, hogy mi a helyes döntés; a gonosz motivációja pedig érthető és nehezen megcáfolhatóak az érvei; a legmeglepőbb pedig a happy end, ami nem maradéktalanul happy.
Nehéz hibát találni Parrék új kalandjában, mivel a direktor nagyon intelligensen nyúl az adott témákhoz, a problémákat is hasonlóan érett módon vázolja fel, miközben mindent árnyaltan, az érem minden oldalát megmutatva foglal állást, vagy világít rá arra, hogy vannak olyan helyzetek is, amelyekre nincs megoldás. Tehát ha ilyen folytatásokat fog a Pixar a jövőben is letenni az asztalra, akkor egyre gyakrabban fognak az animációs filmek az Oscar-díj különböző mezőnyeiben tarolni. Egy biztos, az író-rendező Brad Bird kezét nem szabad a stúdiónak elengednie, mert jó eséllyel a 3. résszel a legerősebb filmtrilógiák egyikét fogja abszolválni.
A hihetetlen család 2. a Magyar Filmadatbázison
