Molnár Ferenc: Olympia / Karinthy Színház
A diszkréció mára közérdekű adatok eltitkolásává süllyedt, az életidegen felső tízezerből csak az életidegenség maradt.
Bezerédi Zoltán csendőr alezredest játszik. Sokrétű színészi eszköztárát felhasználva életre kelti a feltétlen szolgálat korlátoltságát, amely szabályzati ponttól szabályzati pontig terjed. Molnár Ferenc örülne ennek az alakításnak. Siker az Olympia a Karinthy Színházban.
Ebben a darabban nincsenek kis és nagy szerepek. Itt mindenki kulcsfigura, mind a hét szereplő. Az osztrák arisztokrácia köreibe Olympia hercegnő udvarlójaként beférkőzik Kovács huszárkapitány. Ez tűrhetetlen. Itt valamit tenni kell. A kis ceruzákkal, maradék irónokkal jegyezgető főszerkesztők amúgy is állandó lesben állnak. Óriási botrány, ha a kezdődő viszonyt, vagy akár csak annak látszatát is szájára veszi a sajtó nyilvánossága. Kivált, ha őfelsége fülébe jut a keveredés híre! Hogyan is nézhetne a hercegi család az ő könyörtelen, hideg kék szemébe. Márpedig Kovács huszárkapitány szerelmes, Olympia pedig, a tizenegy éve özvegy, ám ragyogó fiatalsága teljében lévő hercegné nem kifejezetten utasítja el a „magyar paraszt” rajongását. Ez aggasztó. Olympiának szakítania kell a méltatlan fiatalemberrel, és az érzelmeit elnyomó hölgy kegyetlen szókimondással végül szakít is.
Egri Kati, Szilágyi Tibor Fotó: Nagy István Dániel
Ebből az alaphelyzetből is lehetett volna kesernyés vígjátékot írni, de Molnár természetesen nem állt meg itt. Sőt, a szituáció vázolásával szinte még el sem kezdte a darabot. A fordulat ott következik be, amikor Krehl János Farkas csendőr alezredes a magas dinasztia tagjainak tudomására hozza, hogy Kovács kapitány voltaképpen Mejrovszky, a nemzetközi úri szélhámos, hamiskártyás, vasúti és szállodai tolvaj. Ez a tényállás még borzasztóbb, mint a szerelmi közeledés veszélye volt. Ha kiderül, hogy Mejrovszky lépre csalta a főúri társaságot, az a botrányok botránya, akkor már valóban vége mindennek. Mert ha a rendőrség letartóztatja, a sajtó megírja, azt nem lehet túlélni. Hagyni kell futni a szélhámost, de előbb meg kell egyezni vele. Kovács-Mejrovszky a hallgatásért szerényen csak egyetlen éjszakát kér Olympiától, és meg is kapja azt. Másnap viszont bevallja, és a fürdőhelyre érkező tábornok papa a régi ismeretség okán meg is erősíti, hogy Kovács valóban Kovács, nem pedig a hírhedt csirkefogó. A huszárkapitány egyetlen telefonhívással megtévesztette a rendőrséget, főleg a szorgalmas, ostoba Krehlt, ez a kis tréfa volt az ő bosszúja a kikosarazásért. A származására büszke férfi egyenes derékkal távozik az arisztokrácia köreiből, immár örökre. Ilyen az, amikor „a paraszt büntet”. A főnemesség és a megszerelmesedett dáma hoppon marad, a magyar fiú elégedetten vágja oda, hogy „sehol és soha többé” nem fognak találkozni. Molnár pályáján talán az 1920-as, bécsi megrendelésre írt, édeskés arisztokratizmust igazoló Hattyú ellenpárja ez a mű.
A néző az első felvonás végéig még felvetheti a kérdést, hogy miért is kellett ezt az 1928-ban írt, Monarchia-nosztalgiás darabot elővenni. Hiszen már megírása idején sem volt meg az a jó, Ferenc József-i és ferencjóskás világ, amely nemcsak a történet keretét adja, hanem konfliktusát is. A válasz nem késik sokáig, csak végig kell nézni az előadást. Hercegi család helyett befolyásos gazdagok vagy gyanús ügyekbe keveredő politikusok értendők, a diszkréció mára közérdekű adatok eltitkolásává süllyedt, az életidegen felső tízezerből csak az életidegenség maradt, honatyák és kormánytagok, bankvezérek, trösztigazgatók életidegensége. Csak a sajtó nem változott, az igazság kiderítésének áldásos feladata mellett ugyanúgy éhes minden pletykára most is. A Monarchia világában nem arról van szó, hogy nemcsak tisztességesnek kell lenni, de annak is kell látszani, hanem elsősorban inkább csak annak kell látszani. Manapság ebben bizonyos módosulást tapasztalhatunk, sokszor már a tisztesség látszata sem fontos.
Balsai Mónika, Marton Róbert Fotó: Nagy István Dániel
Korcsmáros György rendezése híven követi a vígjáték szellemét, az eredeti három felvonást három felvonásban játszatja, amolyan ráérős, színházi estés atmoszférát kialakítva így. Negyedóra is beletelik, hogy a sietős napirendben kapkodó, utcai tülekedésből beszabadult néző megnyugszik, és hozzálassul az első jelenetekhez. A közönség mégsem andalodik el a látottakon, már csak a hamarosan élénkülő színészi játék sem engedi ezt. Rövidesen kiderül, hogy mi a tétje a Molnár-darab leporolásának. A letűnt korszak megidézése mellett kifejezetten időszerű tartalom bomlik ki a rendezői értelmezésben. Erre hívja fel a figyelmet a szereposztás is a legbutább és legodaadóbb karakter hangsúlyozásával. Krehl csendőr alezredes fontoskodó, szolid képességű, ám a végtelenségig engedelmes típusát Bezerédi Zoltán alakítása változtatja különféle parancsokhoz alkalmazkodó, kissé korrupt, mai tisztviselővé. Gesztusait, mimikáját, szívet-lelket és nevetőizmokat megmozgató művészi munkáját nyílt színi taps honorálja. Pásztor Erzsi mindent tud és ezt az asszonyi mindent meg is formálja az udvari közegben jártas, tapasztalt anya és okos feleség szerepében, Egri Kati mint sorsával elégedetlen, mosolyogva kellemetlenkedő rokon hátborzongatóan intrikál, a máskor harsány komikusi színekben gazdag Szirtes Gábor a császári főistállómester szerepéhez illően most kissé halványabb, de játéka szervesen illeszkedik az együttesbe. Szilágyi Tibor tábornokként igencsak elemében van, ezúttal is fölébe nő az indulatos, szenvedélyes alak sablonjának. Kissé már szenilis öreget játszva, de a figura mélyére nézve hatásosan jeleníti meg a harmadik felvonásban egyébként is felerősödő arisztokrata idiotizmust. A darab szerelmespárja, Olympia és Kovács kapitány, Balsai Mónika és Marton Róbert kitartóan dolgoznak azért, hogy az érzelmi-emberi összeütközésből valódi konfliktus legyen. Visszafogott játékuk nemcsak az arisztokrácia és a köznépi származás összecsapásában stílusos, hanem a darab „aktualitását” illetően is: gyújtópontok ők, de nem maguknak követelik a kirívó figyelmet. A szerelmi drámának induló történet szinte a visszájára fordul, és úgynevezett társadalmi dráma lesz belőle, szelíden felmutatva azt, ahogy kíméletlen tréfájával és távozásával „a paraszt büntet”. Magába rejtve annak a lehetőségnek előrejelzését is, hogy a büntetés adott esetben, napjainkban sokkal durvább is lehet.
