Vvegyenszkij: Ivanovék karácsonya / Kolozsvári Állami Magyar Színház – Vendégjáték a Pesti Színházban
A szürreális szcénák sorát a groteszk ereje s a horrorba forduló tragikum szarkasztikus humorba ágyazottsága élteti.
A groteszk, experimentális színház kortársi tartalmakkal telítődik
Őrült beszéd, de vannak benne rendszerek. A legriasztóbb, legelborzasztóbb pillanatok a legmulatságosabbak. A néhol csak távolian érintkező jelenetek minuciózusan kidolgozottak.
A huszadik századi abszurd és groteszk egyik előfutárának is tekintett orosz szerző darabjában minden fejtetőre áll. A darabbeli karácsony nem érzelmes fenyőünnepről, a szeretet bensőségességéről szól, hanem mészárlásról, gyilkolászásról, szeretkezésről, halálról. Ide-oda ugrálunk az időben, a kisfiú és kislány maszkjaiban megjelenő felnőttek szilaj vehemenciával gyötrik egymást, kilépnek személyiségükből, idegen alakot öltenek, úgy élik az életüket. Míg a szülők színházat néznek, a dada, jókora, rémséges baltával a kezében, levágja a felügyeletére bízott gyermek fejét. S aztán a fej és a test önálló életet kezd élni. Ez az előadás legsugallatosabb, legpoétikusabb, legabszurdabb, egyben legfilozofikusabb (hosszúra nyúló) jelenetsora. (Akár a temesvári Moliendo Caféban.) Vér fröccsen, a mennyezetről vércseppek hullnak alá, a vért a hátsó fehér falra fröcskölik, üvegfal mögött látjuk a szereplőket (díszlet: Carmencita Brojboiu), időnként állatfigurákként jelennek meg, majd terroristamaszkokat húznak a fejükre, s úgy riogatnak.
Az előadás intenzív, fölfokozott hatásmechanizmussal operál
A sokfele széttartó drámai matériát a rendező, Urbán András, ha úgy tetszik, még megfejeli néhány újabb jelentéssíkkal. Az avantgárd, groteszk, experimentális színház kortársi tartalmakkal telítődik; akcionalista politikai színházat látunk, amelyben a szereplők, mikrofont kapva a kezükbe, harsányan és harsogva tiltakoznak bármiféle diktatúra személyiséget nyomorító túlkapásaival szemben. Máskor a női kiszolgáltatottság, fizikai-lelki alávetettség elleni protest-szólamok hangzanak el, ugyancsak akciódús szcenírozásban, akárcsak Urbán szabadkai Spanyol menyasszonyában. Ritmusos, vad rockzenére, ütemes, pattogó koreográfiára komponált jelenetek peregnek, tele dinamizmussal, élettel, kirobbanó indulatokkal, durva hatáselemekkel. Urbán Andrásnak, a jelentékeny előadásokat jegyző rendezőnek valamennyi jól ismert stílusjegye megmutatkozik a produkcióban; az indulat, a szenvedély, a fiatal testek robbanékony ereje, a forradalmi lendület, az irónia, s mindez beleágyazódik valamiféle posztdramatikus alapmatériába. Megfigyelhető volt ez az újvidéki, robusztus Neoplantában, a balkáni népek együttélésének nagyszabású, ugyancsak vehemens víziójában, vagy a Spanyol menyasszonyban, a női vonzerő és megalázottság érzéki ábrázolásában, vagy akár a Rózsák című előadásban.
A fizikai akciók nyersesége, szexuális túlfűtöttsége, brutalitása sokkolóan hathat
Az Ivanovék karácsonya epizódjai is több síkon futnak, zuhognak egymásra a képek, torlódnak a jelenetek, távoli érintkezések, diszharmóniák teremtődnek; a szürreális szcénák sorát a groteszk ereje s a horrorba forduló tragikum szarkasztikus humorba ágyazottsága élteti vagy teremti meg.
Az előadás leghatásosabb jelenetsora, egyúttal filozofikus-groteszk poézisének alapja a test és a fej párbeszéde, amikor is a fejtől különválasztott test önálló életet kezd élni, lekúszik ravataláról, imbolyogva feláll, akcióba lép környezetével, majd visszatér kiinduló helyzetébe. Ugyanígy a fej is: Kicsid Gizella arca eleinte merev viaszbábuként van jelen, majd megmozdul, elfordul, és beszélni kezd. A színházi illúzió tökéletes. Egy fej nélküli test fekszik kiterítve, s egy test nélküli fej mered fölfelé, és beszél.
Fotók: Biró István
Urbán a szürreáliák s az abszurd helyzetek specialistája, elemi, teátrális hatások művésze, ugyanakkor minden jelenet aprólékosan kidolgozott, s felmutat valami olyan mögöttes jelentéstartományt is, amelyet a néző csak intenzív gondolati erőfeszítéssel, az abszurd víziókba valamelyest belehelyezkedve dekódolhat. (Dramaturg: Gyarmati Kata.) Az előadás intenzív, fölfokozott hatásmechanizmussal operál. A fizikai akciók nyersesége, vadsága, szexuális túlfűtöttsége, brutalitása sokkolóan hathat a nézők egy részére. Az összkép mégis hallatlanul mulatságos, nevetésre ingerlő. S mikor az ítélkezési jelenetsor végén a szereplők szinte mindegyike lemészárolva marad a színen, beleértve a virgonc anyát (Albert Csilla), a vehemens apát (Váta Loránd), vagy a dadát adó markáns Viola Gábort, már csak röhögni tudunk, mert a játék átlépett a szarkasztikus szürreáliák dimenziójába.
A kolozsváriak pesti színházi vendégjátéka különleges, experimentális, sokkoló színház, ínyenceknek való mulatság. Minden porcikájában kidolgozott, teátrális attrakció.
